El Camino – úti beszámoló

Gyere a Facebookra is!

Partnerek

Bognár Stúdió - SEO

RSS követés

El Camino 20. nap: La Virgen Del Camino - Hospital De Órbigo

2009. július 26.
Nincs túl sok emlékem erről a napról, úgyhogy bölcselkedem egy kicsit az úton menésről. Látunk egy nagy csapat gólyát és egy hosszú-hosszú hidat

Hát ez egy fényképekben szegény nap, és azt hiszem, kalandokban sem bővelkedett…
Az tuti, hogy reggel alig bírtam menni, a néhány napja megkezelt és azóta gyulladásnak indult környékű vízhólyagomtól. Úgyhogy nem voltam feldobva. Kicsit később rájöttem, hogy a probléma megoldására kifejlesztett gézlap maga okozza a problémát és valahogy úgy igazgattam vagy kivettem vagy nem tudom, hogy aztán már menés-képes voltam.

Sok gólya

Gólyák

Azon kívül, hogy mentünk és hogy egyszercsak rengeteg gólyát láttunk, amint békászgatnak, nem tudnék sokat hozzáfűzni ehhez a naphoz, úgyhogy talán most leírom, hogy időközben milyen nagyszabású tapasztalatokra tettem szert az úton menéssel kapcsolatban.

1. Göröngyös úton nézz a lábad elé és ha bámészkodni akarsz, állj meg.
2. Azért figyelj kicsit a magad körül lévő dolgokra, különben elszalasztod az útjelzőket.
3. Megesik, hogy a cél, amit már megpillantottunk, eltűnik egy kanyar vagy egy domb miatt, de semmi pánik, attól még ott van.
4. Van úgy, hogy még messze a cél, de már látszik… és akkor a látványa segít, hogy kitarts. Meg olyan is, hogy hirtelen meglátod magad előtt az érkezési helyet és már ott is vagy, abban meg a meglepetésszerű öröm a jó.
5. Vannak helyek/pillanatok, ahol eldöntheted, hogy megállsz vagy továbbmész, de két falu között már nincs mit tenni, menni kell.

És akkor elérkeztünk Hospital De Órbigo-ba, ami a nagyon hosszú hídjáról híres. És bekukkantottunk egy egyházi szállásra és mesebeli kis kertje volt, de aztán mégis továbbmentünk egy másikba. Aztán meg fájt a szívem a kertecskés után, de nem mondtam ám, hogy menjünk oda vissza.

Hospital de Órbigo - híd

Hospital de Órbigo - híd

Albergue - Hospital de Órbigo

Az albergue bejárata...

Hozzászólás...

 

 

 

A következő HTML tag-ek használata engedélyezett: (kattints)

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*

9 hozzászólás El Camino 20. nap: La Virgen Del Camino – Hospital De Órbigo

  • Ági

    Szia Klári! Hát ránézésre nekem nem úgy tűnik, mintha különösebb amatőr hibát vétettél volna: jó bakancs, ami egy számmal nagyobb + túrazokni, én is erre készülök. Megműtötted a vízhólyagokat betadinos cérnával vagy inkább nem is nyúltál hozzájuk?

    A sarkantyú műtétem kb 8 éve volt – a műtét maga nem volt vészes, az érzéstelenítő után fájt persze, de ki lehet bírni. Aztán tornáztatni kellett, de az orvosom nem adott világos instrukciókat, hogy nyújtsam az Achilles-inamat vagy épphogy ne, kíméljem vagy gyúrjam és én kíméltem pár hétig, pl lábujjhegyen jártam és azt nem kellett volna. Nyújtogatni kellett volna és teletalpon járni, sarokra lépni, ahogy normálisan jársz. Aztán nyújtottam és rendbejött, pár hétig nem húzhattam rá cipőt, pacskerban jártam. Ezért célszerű tavasszal műttetni, őszre teljesen rendbejön és húzhatsz cipőt, csizmát. A műtét helye érzékeny (ha pl leülök nyújtott lábbal és a földön van a sarkam) és egy kicsit nagyobb a csont a jobb sarkamon, mint az egészséges, bal sarkamon.

    Mit tanácsolsz gyenge ízületekre? 🙂

  • Klári

    Szia Ági!
    Hát persze, hogy végigmentem, nem is kérdés 🙂
    Cipőm volt-e vagy bakancs? Bakancs, a Mountexben vette karácsonyra nekem a kisfiam. Gortexes, a bokám is tartotta, piros-narancssárga betűjel volt rajta, biztosan nem így írják, de emlékezetem szerint valami “garmont” vagy ilyesmi. Tudod elváltunk egymástól és rátettem egy km-kőre. Egy számmal volt nagyobb, mint a lábam és ugyancsak a Mountexben vettem hozzá zoknit, jó vastag, gyapjút. Abból viszont csak 36-38-as volt, míg a lábam 37-es. Szerintem itt toltam el, hogy szétázott a lábam és nem tudtam, mit tegyek vele. Elég lett volna egy jó egészséges pamut zokni, úgy viszont kiestem volna a bakancsból. Nem szellőztettem, nem is kenegettem zsíros krémmel, utólag ezt hallottam valakitől, hogy az jó. Teljesen rutintalan voltam. Ráadásul a szandálom olyan túraszandál volt, aminek a talpa, belül nem sima. Pont arra volt jó, hogy a talpamon levő vízhólyagot masszírozza, így cipőt sem válthattam. Ezt is ott kellett hagynom:( Egyébként azóta olyan sima a talpam, semmi bőrkeményedés, repedés, ami ápolást kívánna. (Otthon a padlófűtés is ki szokta szárítani, de most semmi!)
    Légyszi, írj valamit a sarkantyú műtétedről, mert bennem van már a para.
    Az izületeidre lenne ötletem, ha érdekel.
    Üdv, Klári

  • chiara

    Ági és zizu: Köszi az érdeklődést 🙂 Már lehet olvasni a folytatást…
    Klári: ez tényleg nagyon megható, hogy így segítettek. Hát ilyen is a Camino…

  • Ági

    Klári – ez ütős… Úgy veszem ki, hogy ettől függetenül végigmentél, ugye? Fantasztikus 🙂 A zarándokok segítőkészsége, a taxis, az otthoni barátaid – a fájdalomtól eltekintve szerintem ez egy nagyon szívmelengető sztori!
    Konkrét kérdéseim vannak azonban. Milyen cipőd volt, ami így tönkrevágott? Méretre pont akkora, mint a lábad, nagyobb, kisebb? Új cipő vagy be volt törve, bakancs vagy cipő? Megálltál-e szellőztetni vagy nem vetted le a cipőt, amíg meg nem érkeztél (mindkét módszerről hallok jót is, rosszat is)?
    Különben próbálok nem ráparázni ám 😀 De nekem is volt sarkantyúm, pár éve műtötték, de az a sarkam érzékenyebb és kicsit nagyobb, mint a másik, ráadásul úgy egyáltalán elég gagyik az ízületeim, szóval ezeket figyelembe véve igyekszem a felkészülni…

  • Klári

    Szia!
    Hospital de Orbigo nekem tényleg hospital volt. Ahogyan a hosszú hídon átmegyünk, a képeden látszik egy emeletes épület. Na ott gyengélkedtem 3 napig a vízhólyagjaim miatt. Itt már nem kívántam zarándokszállásra menni.A bakancsomból kidagadt a lábam, a 12 vízhólyag (a bal lábamon) nagyon csúnya volt. Szandált vettem. Az pedig tele lett kaviccsal. A kötéseim lejöttek. Sokszor megálltam, leültem az út szélére kiüríteni a szandálomból a köveket. Odajött Manolo, egy gégemikrofonos nagyon jó fej madridi srác. Hiába tiltakoztam, bekötözte sebeim. Közben megérkezett két olasz idősebb zari, felkapták a hátizsákom és vitték, így mentünk libasorban egymás után, elöl Manolo, utána az olaszok énekelve, majd én sántikálva és annyira meg voltam hatódva, hogy nyeltem a könnyeim. Olaszok mondták, hogy azért énekelték végig még a hídig tartó kb 2 km utat, hogy felejtsem el a fájdalmam. A híd kövei is fájtak. Ekkor volt a legrosszabb napom. A lábam fényképét hazaküldtem a doki barátomnak, hogy nézze meg, mit tegyek. Jött az üzenet, hogy itt az idő, hogy orvos lássa. Itthon megkeresték, hogy hol a legközelebbi kórház, ahol van ambulancia (Astorga). A hotel tulaja taxit hívott. Képzeld el, a taxis addig nem tágított, amíg az orvos el nem látott. És semmit nem kért érte. Egyébként már attól megnyugodtam, hogy orvos látta a sebeim. Szakszerűen lefertőtlenítette, bekötötte, majd 3 napot heverésztem. Közben visszabuszoztam Leonba új cipőt venni, ami könnyebb, lazább és belefért a lábam. A dokival úgy beszéltem, hogy itthon egy spanyol anyanyelvű barátunkat hívtam, a telefont kihangosítottam és így minden egyszerű volt. Ezután még Sarriában vettem egy újabb szandálszerűséget, egy nagyon szellős inkább talán túracipőt és ezután már hamarosan azt is megéreztem, hogy milyen dolog csökkenő, majd semmi fájdalommal menni. Nagyon kikészült a lábam. 10 körmömből folyamatosan 7 esett le. Az utolsók már itthon. Viszont a jobb sarkamon keletkezett a terheléstől egy csontkinövés, amit sarkantyúnak is mondanak. Most április 8-án műtik és leveszik. Utána kis mankózás és lélekben már készülök a következő Caminora. De ezek mellékes dolgok voltak. Nem akartam tudomást venni a fájdalomról, meg ennyit sem akartam róla írni, de így sikerült:)

  • zizu

    már én is nagyon várom a folytatást! :))

  • Ági

    Remélhetőleg így lesz! Bár mindegy, ki mikor indul, minden egyes alkalommal minden út mindenkinek más, ha nekem most a szentév jött össze, akkor így lesz és kész! Borzaszt az elképzelés, hogy tömegben kell majd menetelnem, de azért ennyire csak nem lesz drámai 😀 Na de – mi történt a nem-kiskertes albergue után??

  • chiara

    Szia Ági! Nagyon köszi, jól esik, hogy tetszik a blog! 😀
    Nekem az az érzésem, hogy az első 700 km-en nem lesz annyira érzékelhető a több ember, az utolsó százon meg felkészülnek rá a szállásokkal. És talán másfelől meg ünnepi hangulat vagy összetartás vagy több közösségi élmény is lehet belőle… 🙂

  • Ági

    Helló Chiara!
    Nagyon-nagyon jó a blog, tök jópofa dolgokat említesz meg és úgy egyáltalán.
    Én április 14én indulok, remélem, ez Szentév dolog nem lesz olyan para, amilyennek most gondolom.
    Nagyon várom a többi napot, előre hegyezem a fülem (ez is honnan jön?) az utolsó 100 km borzalmaira 🙂