2009. július 21.
Megörvendeztet egy dudáló autós. Egyhangú úton megyünk sokat. Csatlakozik hozzánk Giordano és este bandázunk.
Reggel fényképezünk az udvaron:
Alig indultunk el, látunk egy kislovat meg egy nagylovat:
Aztán egy nagy útelágazáshoz érünk, még caminós nagy útmutató tábla is volt:
Ugyanitt egy fölüljárónál ez a szép szobor: zarándok a csillagok alatt.
A felüljáró alatt egy autópálya fut. Nagyon furi, hogy más emberek autókban száguldoznak… 🙂 Meg még az volt, hogy egy autóból dudáltak nekünk, amikor átmentünk, ami annyit jelent, hogy Jó utat zarándok! És az ilyenek olyan jól tudtak esni, amikor idegen emberek minden jót kívánnak, mert tudják, hogy mi járatban vagyunk… Ilyesmi egyébként gyalogos civilekkel is előfordult sokszor.
Aztán síkvidék, minden leágazásnál ugyanolyan kilométerkőszerű képződményekkel:
Az egyik pihenőnél csatlakozik hozzánk Giordano, az olasz bölcsődeigazgató. Csaba már találkozott tegnap valahol… Ő még csak most rázódik belefelé az Útba, Burgosból indult. Elsőre 45 km-t sikerült mennie, de ettől kicsit megfáradt, most keresi a tempóját.
A város legelső albergue-je a Santa Clara, ahol megszálltunk. De előtte még tettünk egy jó nagy kört, és találtunk teli szállást, valami öregek otthonát, mert arról is azt hittük, hogy albergue.
Cécile összejövetelt szervez, ahová minket is meghív. Spanyol, olasz, francia és magyar zarándokokból áll a társaság, keresztbe fordítgatunk egymásnak, ki milyen nyelven ért… Előkerül a kanadai szimpatikus nő is, akiről ugyan még nem írtam, de egy ideig sokat találkoztunk, viszont már vagy 5 napja eltűnt. Egyeztetjük, hogy neki is pont akkor lett vízhólyagja, amikor nekem, és ő sem érti, hogy ez így ennyi idő után hogy történhet. 🙂
Aztán eljön a záróra ideje, csapatosan futásnak eredünk, nehogy kint éjszakázzunk, tiszta kollégiumi fíling (bár nem voltam kollégista, de gondolom…).
” most keresi a tempóját” ….. tetszik a megfogalmazás
Olvasok tovább …. 🙂
Üdvözlettel, Gabi
Szia Klári!
Napok óta nem tudtam olvasni a folytatást, mert Olaszországban dolgoztunk a férjemmel 🙂 Annyira szeretek ott lenni, szerintem ezt te megérted, mert olaszos vagy te is. Jól megfáztam, mert Milanóban fűtetlen volt a szobánk, de az sem érdekel, csak ott lehessek.
Jövő héten keddre meghívtak egy klubba, hogy beszéljek az élményeimről,mármint az El caminoról. Inkább az érzéseimről fogok beszélni, és viszem a képeim. 1500 db-ból kiválasztottam 60 db-ot. Annyira még tudnak is figyelni, meg talán nem szemtelenül sok.
Szoktál olaszul olvasni? Hoztam megint pár könyvet (csak hármat). Szerintem nagyon hasznos idegen nyelven olvasni és ha gondolod vagy van időd és érdekel, szívesen adok kölcsön olvasni. Sok könyvem nincs még olaszul, de ha kéred, megírom mim van, és szívesen küldök, ha választasz közülük. Umberto Eco: Il nome della rosa – ez az, amit most félbe hagytam, amúgy is kicsit nehéz és jó vastag is. Ha válaszolsz, az e-mail címem látod, szerintem inkább oda írjál. Én a tiéd nem látom (vagy nem vagyok elég tehetséges hozzá.)
Üdvözöllek, Klári
Klári: Uhh, az út vége felé vannak érdekes dolgok, másféle zarándokok, nem tudom, te hogy vetted ezt az akadályt, majd a Melide-ről szóló napon nekem nagyon keserű élményeim lesznek.
Kedvezmény: semmi, de most, hogy így mondod…legközelebb majd gondolok rá:) Most kifejezetten a nevem miatt ragaszkodtam ehhez a szálláshoz.
A pecsétről jut eszembe: képzeld, az út vége felé elterjedt a németek között egy akkora marhaság, miszerint minden nap 3 pecsétet kell szerezni legalább az útlevélbe. Ez annyira hihetetlenül terjedt, hogy a bárokban az egyébként meglevő torlódás miatt még nagyobb volt a zűrzavar, és minden olyan helyen, ahol pecsétet lehetett szerezni, mert boldog-boldogtalan arra vadászott. Ráadásul erőszakosak voltak a végtelenségig. Ők voltak azok, akiket nem tudtam igazi zarándoknak tekinteni.
És neked sem adtak kedvezményt a neved miatt? 🙂 – ezzel poénkodott Giordano. Én nemhogy kedvezményt nem kaptam, de véletlenül pecsétet se az útlevelembe, de erről majd a következő bejegyzésben…
Szia!
Én is a Santa Claraban aludtam. Ez volt az egyetlen hely, ahol papír lepedőt kaptunk. Tudtam, hogy több szállás van a városban, de nagyon vágytam rá, hogy itt alhassak. Akkora szerencsénk volt:) a két utolsó szabad hely lett a miénk este pedig részt vettem a szentmisén, ami igen laza volt. Olyan igazi spanyolos. 5 perc alatt lezavarta a helybelieknek a pap, utána következtünk mi, zarándokok. Igazi idegenvezetéssel felért. Elmondta, hogy melyik kép és szobor kit ábrázol, mikor restaurálták, imádkoztunk, meg énekeltünk egyet, és megáldott bennünket. Érdekes volt, de valami meghittséget vártam, de az semmi….
Éjszaka jó nagy vihar volt, többen kint felejtették a cuccukat az udvaron a szabadban. Volt, akinek a bakancsa ázott egész éjjel. Ennél rosszabbat nem is nagyon tudok elképzelni. Volt több olyan hely, ahol nem engedték, hogy bevigyük a bakancsot, én viszont utálok nyirkos, esetleg hideg bakancsba bújni, ezért mindig becsempésztük zacskókban az ágy alá. (Legalább jobban is aludtunk)
Klári