Szóval a remek kettő az egyben hálózsákos éjszaka után reggel sokáig szedtük magunkat összefelé több duplakávé társaságában, miközben egy motoros-rocker kinézetű pasas rajzfilmet nézett a büfé melletti ponyva alatt. Csaba össze is bratyizott vele a Martini kése kapcsán (amiről egy ideig azt hittem, hogy biztos a Martiniben lévő olivabogyó szurkálására használják, de kiderült, hogy egy késmárka és nagyon menő, akinek ilyenje van).
A reggel hasonlít a tegnapira, néha kicsit elered az eső.
Gallíciában a Camino kabalafigurája és arculatának meghatározója az alábbi lény, amit én csak mókusegérnek hívtam. Eléggé nehezen szakadtam el a gondolattól, hogy miért pont ez a figura, amihez pár háromszöget meg egy festőpalettát egymásra raktak. Itt barátkozom vele éppen:
Erősen érzékelhetők az utolsó 100 km hatásai: előttünk is csapatosan vonulnak, mögöttünk is… pff. Az már a múlt homályába vész, hogy mikor is olvastam a neten, hogy ezen a szakaszon az a nagy kérdés, hogy már az időskorba hajolva hogyan dolgozzuk fel az új generáció feltűnését, akik ráadásul nem tettek bele annyit az egészbe, mint mi… A válasz: nehezen. Csipet-csapatoknak hívtuk őket.
Az ilyen közös képek úgy születtek, hogy egymást fényképeztük és akkor arra járt valaki, hogy csinál rólunk képet, jó? Ezen először mindig megdöbbentünk, aztán mondtuk, hogy jó. Ebből is látszik, hogy azért eléggé külön Caminón jártunk… 🙂
Mindenki a 100-as kilométerkőre hajt, úgyhogy lefényképezem a 99-est is.
Itt is a municipal (önkormányzati) alberguebe megyünk, ilyen sok ágyat egy szobába összezsúfolva még nem nagyon láttunk. Az emberek egyre csak érkeznek, egy idő után már egy másik, pótépületbn osztják nekik a szállást, szóval fel vannak készülve a tömegre. Később megismerkedem egy szicíliai cserkészcsapat néhány tagjával, de nem hiszem, hogy szerettek, mert azt várták közben, hogy vegyem már ki a szárítógépből a cuccokat.
Gratulálok nektek!
Én most jöttem haza juli. 20.-án!
Olyan jó nézni a képeiteket, ilyenkor ujból ott vagyok!
sziasztok
Szilvi