2009. július 30.
Mai újdonságok: kenyér formájú kenyér, nem emeletes ágy. Bosszúságok: tömeg, pénzéhes nénik és lassú net.
Induláskor semmi nyilat nem találunk, de megvan az új tájékozódási lehetőség: a tömeg után kell menni. Azért ez nem nagy öröm, eddig valahogy meghittebb volt…
Noémit is itt találjuk, éppen szenved, mert fáj neki a térde (vagy a bokája, már nem emlékszem). Adok neki a gyulladásgátló kenőcsömből, meg a Nidolból, mint tapasztalt gyulladáselmulasztó. Mondjuk nem csattan ki az örömtől, a gyógyszereket elteszi tartalékba, mert természetes gyógymód-párti. Aztán együtt megyünk tovább, kiderül, hogy színterapeutának tanul. A mindenségit, hogy mik vannak. De valami biztos van benne, mert pl. pár éve egyszercsak a kék ruhák helyett a bordó és piros ruhákra cuppantam rá, biztos energiára volt szükségem. Noémi azt hozza példának, hogy ő meg lila dolgokat kezdett venni, ami a változás színe, és lám, hogy itt van…
Itt meg harangoztam egyet, mert úgy megörültem, hogy megláttam a harang kötelét, amit el is lehetett érni… Aztán kicsit megijedtem, hogy nehogy azt higgyyék, hogy tűz van vagy valami.
Aztán megint jött egy csúnyán emelkedő rész, amiből kiérkezve rögtön ez a sok székes bár következett. Jót kaszálhattak, mert a nyelvüket lógató emberek szinte kapásból roskadtak le valamelyik székre és minimum inni akartak valamit gyorsan.
Ja, és valahol itt volt egy faluban a palacsintás néni! Úgy működik a dolog, hogy mész át a falun, jön egy kedvesen mosolygó néni egy tányér palacsintával, még kedvesebben megkínál, aztán, amikor már ettél, mondja az árát és jó drága, tán 1 Euró. Ugyebár ilyenkor már az ember úgy érzi, hogy tartozik, mert megkapta a palacsintáját. Egyébként Noémivel tudatos vásárlók voltunk, de csak annyiban, hogy Csaba már előre figyelmeztetett minket, hogy olvasott a palacsintás trükkről, de mi ennek ellenére palacsintázni akartunk.
Megérkeztünk Triacastela-ba. Annyira már meg sem lepődtünk, hogy az önkormányzati szállás betelt, kerestünk egy másikat.
Ez a pénzéhes nénik napja lehetett, mert a szálláson meg az volt, hogy 2 néniszerűség vezette és nagyon drága volt a mosás, és ráadásul ők csinálták, minek következtében elfelejtették a Csaba cuccait betenni a szárítóba, az enyémek közül meg jó ideig nem volt meg egy bugyim meg a bikinialsóm. Így aztán, mivel nem kérték tőlem a pénzt, nem ragaszkodtam a fizetéshez.
Triacastela a lassúnet városa, több helyen is próbálkoztam repülőjegy kereséssel, de modemes volt a kapcsolat mindenhol, percekig töltött be egy oldalt… Ma sem lesz jegyem hazafelére.
Viszont: nem emeletes, hanem rendes ágyban alszom, amin lehet üldögélni! Ez volt az egyetlen ilyen a szálláson. 🙂
Ne mérgelődjetek!
Én is ugyan így jártam. Igaz nem a legszebb módja a pénzkeresetnek, de náluk nincs más lehetőség. Ez a néni már ezer éve itt árulja a cukros palacsintát. Tavaly ősszel már magyarul is tudta a palacsinta nevét. 🙂
Ha arra gondoltok, néha mekkora Menú del Dia-t, vagy Peregrino menú-t kaptunk 11 ?-ért, nem is sok a palacsintáért.
Ja, a palacsintasnenit megszivtam en is iden. Es agyas is volt a neni, mikor mar epp adnam a 10 centest, mutat egy marek 1 eurost… Szetb…tt az ideg. 😀