2009. július 11.
Sok útjelző nyilat lefényképezek. Valamint olyan meleg van, hogy biztos vagyok benne, hogy ha ilyesmi meg van írva, akkor ma vízióm támad Szűz Máriáról vagy Jézusról és megtérek, de nem így történt.
Logisztikai feladataimat vagyis a felébredést és összekészülődést 6.10 és 7.25 között letudom (nem gyorsultam be) és máris úton vagyok.
Nemsokára megállok reggelizni egy hegyi út mellett, valami bagett-sajtkrém-paradicsom felállással. Ezalatt kb. 20 ember vonul el előttem kisebb csapatokban. Kezdek antiszociális lenni, ennyi holázás már sok nekem, miért nem indultak ezek korábban? Vagy esetleg később…

Ülök egy padon és fényképezem a boltot, ahol kávéztam. És a magyar fiúk is ott voltak rajta, mikor odaértem, csak továbbfutottak.

Olyan barátságtalan kőkocka belülről. Biztos igen régi. Az oltáron üzenetek, emlékek a zarándokoktól.
Csak odaértem Estellába, ami igen barátságosan fogadott egy árnyékos kúttal, ami a kép bal oldalán látható. Mindenemről folyt a víz, és gyanúmmal ellentétben, mégsem támadt látomásom a nagy melegtől… Jobb oldalon meg a tábla, amely szerint 3 féle szállás is van. A municipalba megyek végül. Indiai hangulat füstölővel, van még hely is benne. A magyar fiúkat pillantom meg a szobában. Igen szélesen mosolyognak, hogy ők már bizony megfürödtek, és a pihengélésnél tartanak. Most érzem először, hogy örülnek nekem… szóval csak akkor lehet ez, ha le vagyok maradva? Hm… hmhm…
Kis sorbanállás a zuhanyhoz, mosás, alig van már hely teregetni. Azután elindulok a fiúkkal boltot keresni. A megálmodott olasz utikönyvet is keresem, de itt sincs. Később zarándokmenüt vacsorázunk és sörözünk. Sok mindenről beszélgettünk, ki miért jött caminózni, mit csinál amúgy otthon…
Nagy érdeklődéssel és élvezettel olvasom a leírásokat. Sokat segítenek abban az elhatározásomban, hogy nekem is indulnom kellene az Útra, csak most még egy kicsit félek.
Üdvözlettel: Anikó
El kellene nekem is ide menni! Csak most hallottam erről először…
Pedig nagyon nekem való dolog lenne – azt érzem – TETSZIK!
Hamarosan… csak el ne felejtsem, hogy mi történt meg hol… 🙂
No de hol van már a szöveges folytatás???????????