El Camino – úti beszámoló

Gyere a Facebookra is!

Partnerek

Bognár Stúdió - SEO

RSS követés

El Camino 22. nap: El Ganso - (Cruz de Ferro) - Molinaseca

2009. július 28.
Hát ez hosszú bejegyzés lesz, erősítsétek meg lelketeket… Itt jön a nagy vaskereszt (Cruz de Ferro), ahol otthagyok valamit, amire nem emlékszem és pótkereszt is tartozik hozzá. Aztán inkább Csaba után megyek, mint a néptelen barakkszállásra, rengeteg vizet iszom és szorongós-kibic Timmel is megismerkedem.

Reggeli töprengeni-való:

Tábla: vigyázz a zarándokra!

A spanyol KRESZ-ben vajon külön tanítják azt a táblát, hogy vigyázat! zarándokok felbukkanása várható?

Kerítés keresztekkel

Kerítés keresztekkel

Hegyek, valamelyiken ott a vaskereszt...

Hegyek, valamelyiken ott a vaskereszt...

Ugyanis az közben valahogy kiderült, hogy ma jön az igazi-igazi nagy kereszt, ahol nagy halmokban állnak a kövek, amelyek az itthagyott dolgokat jelképezik. Ez be is akad a fantáziámba és kivételesen agyalok, hogy mit is hagyok ott majd és miért. És a legviccesebb, hogy azóta elfelejtettem :-D.
Meg erről az is eszembe jut, hogy írok-írok, minden nap valami történésről, de sehogy sem tudom leírni azt, ami ott valójában történik belül. Mondjuk mindegy is, mert úgyis mindenkivel valami más történik odabent, erről írni nem kell, és úgy látom, nem is nagyon lehet… 🙂 Legfeljebb pár dolgot tudok megfogalmazni: csodálatos volt, hogy nem volt lényeges vagy értelmezhető, hogy pl. mi a munkám odahaza, hogy kinek vagyok a fia-borja, sikeres vagyok-e ott vagy sem. Itt voltam az úttal és az úton lévőkkel és kész.
Meg aztán előzetesen azt képzeltem, hogy oda-vissza meg keresztbe-kasul fogom végiggondolni az otthoni problémáimat, de akárhogy is igyekeztem, nem voltak meg! Persze az is eszembe jutott, hogy annak, aki amúgy agyal ezerrel és megy egyedül… a Caminon nem agyalni és csatlakozni valaki(k)hez, talán pont az, amire szüksége van.
Na meg még egy dolog: igaz, hogy gyakran folyt rólam a víz és mentem felfelé a zsákkommal, lihegve és égett a vádlim, de akkor is pont ott akartam lenni. És arra is emlékszem, ahogy egyszer messzire ellátva a hegyeket nézve az járt csak a fejemben, hogy “Úristen, mivel érdemeltem ki, hogy itt lehetek?” Ettől meg is lepődtem rendesen: a boldogság nem az, hogy minden könnyű? Hát… nem.

Piros hinta

Piros hinta. Hát erre sem számítottam épp. De hintáztam rajta kicsit hátizsákostul és még le sem szakadt.

Itt jöttek a legyek

Itt jöttek a legyek, de tényleg konkrétan ezen az ösvényen valahogy megváltozott a mikroklíma, és légydöngés következett. Brühü.

A vaskereszt (cruz de ferro) előtti település eleje

A vaskereszt (Cruz de ferro) előtti település eleje

Amúgy jobbra látható a tartományban szokásos információs tábla egy településről, graffitivel megspékelve. A hátulján a következő településről is vannak infók, hogy mi található ott, úgyhogy érdemes mögé nézni, főleg, ha szállásban gondolkodik az ember vagy bolt/bár/vízvételezés tervei vannak… Amúgy ennek tuti nem néztem a háta mögé, de erről majd később…

Kereszt - Foncebadon

Kereszt Foncebadon-ban. A feliraton nagyon kellett nevetnem. Arról szól, hogy ide ne pakoljunk köveket, nehogy már azt higyje valaki, hogy a vaskeresztnél van...

Rajtuk kívül csak az albergue-t láttam... Putri terepjáróval és parabolaantennával...

Valaki elmagyarázhatná, hogy mit jelent a sok kőépítmény a Caminon. Ezt én kezdtem, és mindjárt azt is gondoltam, hogy na ehhez biztos nem épít senki hozzá. Fő az önbizalom!

Megpillantom a Cruz de Ferro-t

Megpillantom a Cruz de Ferro-t. (Aki kattint a képre, szintén megpillanthatja.)

Cruz de Ferro - Vaskereszt.

Cruz de Ferro - Vaskereszt. Valójában hosszú faoszlopon kicsi vaskereszt. És a sok kő.

Itthagynivalók

Fényképek, üzenetek, orvosságos dobozok, mobiltöltő....

A kavicsom

Arra még emlékszem, hogy azért ezt a követ választottam, mert egy kiharapott szívnek nézett ki. De hogy mit hagytam itt vele, az lement a tudattalanomba 🙂 És/vagy nem maradt ott az Úton...

Aztán még az történt, hogy amikor közeledtem a Vaskereszthez, csak két zarándok volt ott, és fényképezkedett. Mire abbahagyták és felmásztam a kereszthez, a másik oldalon egy turistacsoport érkezett, idegenvezetővel. Elképzeltem, ahogy mondja: ez itt a Cruz de Ferro, zarándokútjukon, a világ minden tájáról érkező zarándokok, kövek képében hagyják itt nehézségeiket. Mint például az ott ni. Elmélyülten nézi a köveket… (A francba, így nem lehet elmélyülten nézni a köveket…)

Feledékenyeknek

Feledékenyeknek van egy kisebb kereszt nem messze a nagykereszttől... 🙂 Én is paráztam egy keveset még régebbi kereszteknél, hogy mi van akkor, ha még eszembe jutna valami és kereszt meg sehol. Aztán arra jutottam, hogy az út bármelyik fűszálánál, kilóméterkövénél, porszeménél ott lehet hagyni bármit.

Manjarin - a következő település

Manjarin - a következő település. Én ugyanúgy nem láttam, ahogy nem is látszik... Pedig a térkép alapján jól elterveztem, hogy itt egy bárnál úgy megállok, hogy nagyon, és eszem-iszom, dínom-dánom.

Albergue - Manjarin

Albergue - Manjarin. Sok zászló hirdette az albergue-t, az egyetlen nem rom házat. Lehet, hogy amúgy itt lett volna pihenési lehetőség, csak épp egy egész középiskolai osztály osztálykirándult benne. Új élmény: sebaj, tovább is tudok menni még sok kilométert.

Ugyanitt, Manjarinban kilométerjelzők - valaki vihetne egy Budapestes táblát...

Ugyanitt, Manjarinban kilométerjelzők - valaki vihetne egy Budapestes táblát...

Köves, meredek

Köves, meredek

Kicsi vagyok, nagy a táj...

Kicsi vagyok, nagy a táj...

Azt hittem, itt megállok.

Azt hittem, itt, El Aceboban megállok.

De persze nem. Ugyanis egy ideje meg a Csaba jött a begyorsít dolgával, viszont még nem köszöntünk el, így furcsálltam, hogy nincs ott, egész nap nem is találkoztunk. Ami amúgy tök jó, nem kell gyorsítani, lassítani, de végül mégiscsak ugyanott kéne lenni… Meg azt is észrevettem, egy sör mellett a térképeket, szálláslistákat nézegetve, hogy másnap csak 30 km-en felül lehetne menni szállásig vagy nagyon keveset, úgyhogy itt nem érdemes megállni…

Következő település: Riego de Ambrós. Megtalálom az albergue-t. Sehol egy lélek, az ágyak ilyen dobozszerű barakkokra osztva vannak, de ember nyoma szintén sehol…  Kiérek az albergue elé a barakksorok átvizsgálása után. Egy középkorú nő üldögél a padon. Kiderül, hogy Lengyelországból származik, de 20 éve Rómában él, megörül nekem, hogy ember a láthatáron, én meg inkább sms-t írok Csabának, hogy mégis ő hol? (Következő városban.) Borsózik a hátam… a semmi közepétől. Akárhogy is tud olaszul és kedves ez a nő, én itt neeeeem… Még ijesztget egy kicsit, hogy az útikönyvéből (a megálmodott olasz nyelvű útikönyvem ott van a kezében) azt olvasta, hogy itt csúszós-sziklás nehéz terep jön, én megyek tovább.

Sziklás út

Tényleg sziklás... nem baj...

Ez már Molinaseca.

Ez már Molinaseca.

Egy jó kis strand van a város elején. Sms-alapon megtudom, hogy mi a neve a szállásnak, ahol Csaba van. A város túlsó végén… Vacsorázni meg az innenső végén lehet, úgyhogy az alanti fényképezkedés közben már csak annyit tudok rebegni, hogy haladjunk a vacsora felé, mert lement a vérnyomásom. Amúgy meg az hagyján, hogy rossz a fényképarcom, de nekem a fényképtestem is hagy kívánni valót maga után. Azért az objektív, hogy a túrazoknitól és a naptól ilyen beépített zoknija keletkezik az embernek.

Végül a strand melletti étteremben vételezünk zarándokmenüt. Rájövök, hogy valószínűleg folyadékhiány okán vagyok az ájulás szélén, miután majdnem egyedül iszom meg a 1,5 literes ásványvizet. Közben feltűnik Csaba új ismerőse, az angol Tim, aki egy utazási irodán keresztül túrázik itt. A csomagját kocsi viszi, a szállása pedig mindenhol előre lefoglalt panzió. Szóval erősen kibic. De ez még nem is idegesítene, ha nem az lenne, hogy mi az erősen hiányos angol nyelvtudásunkkal mondunk valamit, amire ő kérdőn néz és semmi mással nem próbálja előrébb mozdítani a kommunikációt… És süt róla valami szorongás, amitől nem jó vele együtt lenni…

Hozzászólás...

 

 

 

A következő HTML tag-ek használata engedélyezett: (kattints)

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*

9 hozzászólás El Camino 22. nap: El Ganso – (Cruz de Ferro) – Molinaseca

  • Papp György

    Ahogy lefényképezted a keresztet, lehet látni egy sárga szalagot. Ezt Ormai Csilla tette rá tavaly nyáron. A magyarországi Szent Jakab zarándok út jelzése.

  • chiara

    Szia erika! 🙂 Örülök, hogy olvasod a blogot, mondjuk megríkatni nem állt szándékomban…
    Neked is nagy élmény volt a Camino ezek szerint!
    Hogy sikeredett 40 km-t menni?

  • erika

    sziaaaa!!!!!!
    Azon én is ültem, jajj..
    Sírva fakadtam, ahogy olvasom a blogod. Két hónapja jöttem haza, azóta nem néztem semmit a Camino-val kapcsolatban. Talán nem bírtam.
    Jövőre menni kell megint..
    Foncebadon, ahh, az a posványos, vízes- lápos falu.. grrr.
    Nekem Cruz de Ferro után ElAcebo a megváltás volt, akkor tanultam alázatot.. Negyven kilométert mentem aznap. Nem szándékosan..

  • azon a hintán én is hintáztaaaaam :))) jehhujujhuhjjjj, de jó újra látni 😀 ;))

  • Köszi-köszi!
    idzsi.blogspot.com – remélem, lesz alkalmam írni, majd meglássuk 🙂

    Buen Camino!

  • chiara

    Jajj, de jó neked, hogy mindjárt indulsz! Mire hazaérsz, én is elérek az élménybeszámoló végére… 🙂 Írjál ám az útról is. Hol fogsz blogolni?
    BUEN CAMINO!

  • Majd még írsz? 🙂
    Megyek caminózni jövő szerdán, kicsit már izgulok, hogy mégis nehéz az a hülye hátizsák, mi van, ha elveszek valahol, leginkább az első szakaszon pl… Most már kezdeném nagyon, benne lenni már nem lesz para, csak ez az utolsó pár nap! Remélem, majd a hepiendedet olvashatom, ha visszajöttem, de ne érezd magad nyomás alatt 😀 Megpróbálok útközben blogolni, jelzem, ha rábukkantam az ominózus kőhalomra 🙂

  • chiara

    Ja, nahát, ténylegám, vannak olyan útelágazások, ahol nem teljesen egyértelmű, hogy merre tovább, és akkor az egyik ösvényen rendszerint van kőkupac és persze, hogy arra megy a zarándok… Meg az integetéssel a nem kereszteződésben lévőket is megmagyaráztad. Köszi Ági!!! 😀
    Máris úgy érzem, hogy mégis építenek az enyémhez! Ezt is köszönöm! 🙂

  • Ági

    Egyszer voltam túrázni-hegyet mászni egy francia csávóval, aki angolul, én meg franciául nem tudok, de azért elmagyarázta, mit jelentenek a kis kőhalmok és azt vettem ki, hogy az olyan túraútvonalakon, ahol nincsenek fák vagy kilométerkövek, amire jelzést lehetne festeni, ott kis kőhalmokkal jelölik egymásnak a túrázók, hogy igen, ez a jó irány, vagy legalábbis igen, ez járható út. Meg amúgy is kommunikáció, mint vidéken inteni a sétáló bácsinak, aki visszaint. Jó, hogy hagytál te is egy kis kőhalmot, intesz az utánad következőknek 🙂 Majd mellérakok egy másik kőkupacot, ha megtalálom 😀 Vagy inkább hozzáépítek 🙂