A legegyszerűbb dolga azoknak lehetett az utazás szervezésével, akik a házuk kapujából indították a Camino gyaloglós részét. Mert ilyennel is találkoztam… 🙂
Nekem a legegyszerűbbnek és legolcsóbbnak azt tűnt, hogy odafelé WizzAir-rel Párizsba repültem (jujj-jujj, most olvastam, hogy a WizzAir megszüntette a Budapest-Párizs járatokat, de van helyette EasyJet!), onnan egy éjszakai vonattal Bayonne-ba, ahol reggel 1-2 óra várakozás után indult egy másik vonat Saint Jean Pied de Portba. Az első két jegyet interneten keresztül vettem, saint jean-i vonatjegyet, meg kasszánál Bayonne-ban.
Visszaúton más a helyzet, mert van repülőtér Santiago de Compostela mellett, csak azt kell kisakkozni, hogy hol szálljon át az ember Budapest felé, mert persze közvetlen járat nincs. Én Madridon keresztül jöttem. Szintén netes jegyvásárlással, pedig a visszafelé szóló jegyeket nem itthon vettem, hanem útközben.
Ádám pl. Londonon keresztül Pozsonyba érkezett, ahová kimentek elé.
Nézz el a Camino linkekhez az utazásszervezéshez…
Jó lenne, ha más Caminot megjárt ember is leírná, hogy még milyen alternatívák vannak. Meg, hogy ha nem Saint Jean Pied de Portban kezdi az ember, hogy lehet eljutni pl. Roncesvallesbe, Pamplonába, Burgosba vagy Leon-ba?
olyan jó, jóó és jóóó ezeket olvasni 🙂
már megvannak a repjegyek vissza is, tehát camino-terv kész 🙂
bárcsak már ott lennék… de addig olyan sok számomra bonyolult ügyintézés zajlik. Mindenféle komoly dolgok :S
Pl. utasbiztosítás? az gondolom kell… melyik a legolcsóbb, legjobb? valakinek tuti tippje, melyiket érdemes?
Kedves htamas!
A szívemből beszéltél!Minden szavad való igaz.Én 98 kg voltam mikor elindultam.Itthon rááltam a mérlegre és 83-at mutatott.Olyan kondiban érzem magam, mint több hónapos kiadós edzés után lennék.Valószínű, hogy egymás mellett mentünk el. én még elmentem Muxiába. Az volt a zárószó.Mind a három oklevelem megvan.Olvastam a vendégkönyvet és azt hiszem olvastam valahol a bejegyzésedet.Őrület, de vágyom vissza!Hiányzik a gyaloglás, hiányzik az út!
Azt hiszem még fogok menni valamelyik ÚTON.Az én istenem áldjon meg mindannyiónkat!Ezt csak az értheti meg, ki ott volt és átélte, átérezte ezt a csodát.Ha ismerőseimnek , munkatásaimnak mesélem, ők nem értik teljesen a dolgot. Azt hiszem a 15 kilom mellett ott maradt a szívem egy nagy darabja.50 éves vagyok.22.-én lesz a 51.szülinapom.Ennél szebb ajándékot a sors, az élet és a gondviselés nem is adhatott volna nekem.
Kívánom azoknak, kik most vagy a jövőben kelnek útra: találják meg ezt a boldogságot, higgyenek magukban és bízzanak Istenben!
Buen Camino! Adios Amigos!
…ma egy éve,hogy elindultam…mindenkinek gratulálok,aki elindul…
H.tamas.
igen,ismerem ezt az érzést,egyszer már megjártam a Caminot…de akárhány emberrel beszélek,ujra átélem gondolatban.egész életre szol az,amit ad az embernek az Út…ezért is szeretnék ujra elmenni.én mindenkit csak biztatni tudok,hogy induljon el,ha hivja az ut.
Htomi,
megkaptad az utolso üzenetem?kiváncsi vagyok a te és a mások élményeire is…
mindig felturboz,ha másokat hallok az utrol…ahogy Zsuzsa irta
Htomi,
én április 8 és május 7 között csináltam meg a francia utat, ezek szerint lehet, hogy a Camino-n elment egymás mellett Htomi és Htamás?:-)
Laca,
lehetetlen egy fórumban leírni mindazt, ami ebben a fantasztikus 30 napban történt, nagyon sokan megtették ezt már. 3 dolog, ami nekem talán a legfontosabb volt, s máshol nem olvastam róla: 1. Mindenki a saját útját járja, indulás előtt én is hónapokon keresztül bújtam a blogokat, 3 camino-s könyvet kiolvastam, de ott rá kellett jönnöm, hogy ez mind mások Caminoja és mások élete, nem szabad azt és ott várni, amit mások megéltek, sőt minél kevesebb konkrét elvárás, annál többet kapsz tőle 2. Nekem 30 napom volt Finsterrével együtt, ez átlag napi 31 km, a többieknek több idejük volt, így viszonylag kevés ?tartós? ismeretségem volt, pedig ezek nagyszerű élmények, nem érdemes sietni. 3. Lehet, hogy csak nekem volt új, de a testemmel egy olyan remek csapatmunkát, összhangot alkottunk, amit korábban még sosem, figyeltem rá, mindig tudtam mit akar, s minden kívánságomat teljesítette. + 1, erről sokat olvastam, de a Caminon tényleg mindent megkapsz, amire szükséged van! Szóval nekem egy lelki és testi megerősödést hozott, rengeteget tanultam, tapasztaltam meg magamról, 15 évvel érzem magam fiatalabbnak (43 lennék most), 8 kilót hagytam ott magamból, de mintha 20-al lennék könnyebb…
Légyszi, küldd el a buszokat. Már leveleztünk, de itt a címem megint: zatrochPONTzsuzsaTEKERCSgmail. köszi 🙂
képeket hol osztod meg a kíváncsiskodókkal? 🙂
Htomi, úgy felturbóztad bennem a camino érzést. Annyira várom 🙂 de addig még le kell nyomnom egy kemény vizsgaidőszakot 🙁
Akinek friss info kell:ht1960kukacgmailcom-on vagyok
Aki megy!Ne vigyetek esőkabátot, esőnadrágot! Ponchó a legjobb!Túrabot nagyon fontos. sokat segít a hegyekben.egy botnál csak a kettő jobb!WC papír mindenhol van, azt se vigyetek.A lóbalzsam (Krauterhof) extra stark a legjobb kenőcs mindenre. Én esküszöm rá!!!! Az óceán még hideg, de meg kell mártózni benne.Én ezt tettem.Aki elég erőt érez magáben mindenhol főzzön ahol van konyha és felszerelés (azért nem mindenhol van)sokat spóroltok vele. Akár egy makaronis virslis spagetti, levesporból jó leveseket lehet főzni. Bolt nem mindenhol van.Kis falukban nincs.
TúraZerge!
Van hely SJPP-ban .Több alberg is.Én a zarándok irodába mentem és ott mondtam, pontosabban kérdezték, hogy kell e szállás is.A Rue de la Citadelle 55-ben kaptam helyet 5?-ért és ebben a reggeli is benne volt. Csodálatos hely.Varázsa van!
Sz.Laca! mindent leírok, elmondok mindenkinek, csak ma hajnalban szált le a gépem és sok minden elintézni valóm van.Elmondhatatlanul sok élményem volt.Rengeteg fényképem és sok ismerőssel gazdagodtam.Hellyel-közzel 1000km, 35 nap a nélkül és 32 etappal a hátam mögött.
zsuzsa!Van busz közvetlenül Muxiából Santiago buszpályaudvarra.6,80 ?.A muxiai kikötőböl indul, és 2 óra az út.Ha kell filében elküldöm a menetrendet.
Sziasztok! Tegnap este jöttem haza a Caminoról.
Saint Jean Pied de Port-Santiago de Compostela-Finisterre-Muxia-Santiago.
Rengeteg új hír van.Az út Frenetikus, felemelő és egyszerűen megfogalmazhatatlanul csodálatos.Még nem tudtam feldolgozni mindent.Semmiért nem adnám az átélt igazán nehéz de csodás dolgokat.Őrület!
Sziasztok, aug. 13-án (szombaton) mennék Muxiából Compostelába. Tud valaki közvetlen buszt (vonatot)? Hol találom? Nagyon köszönöm 🙂
szia Htamás…
érdekelne,milyen volt az ÚT?szeretem megosztani az élményeim másokkal,és meghallgatni másokét…
Üdv
Laca
Üdv mindenkinek.
Aug. 22.-én megyek az utamra és olyan kérdéseim lennének, hogy érdemes e most megvenni a visszautra a repjegyeket? Mert elvileg pontosan tudom a visszautazásom idöpontját. Illetve ha megérkezem SdC-ba akkor ott van e lehetőség zarándokhelyen aludni? Vagy ott már nincs ilyen? Ha nincs, akkor esetleg valaki tudna valami emberbarát áron panziót vagy egyebet?
Előre is köszönöm.
Eztmost találtam. Aki Spanyolország felől szeretné megközelíteni SJPDP-t, június 15-től lesz buszjárat Pamplonából.
http://www.conda.es/detalle-noticias-empresa.php?id=177
Kedves Laci!
Köszi a gyors választ, akor még egy “kicsit” türelemmel leszek, de azért minden nap csekkolom:)
Üdv.
Andi
Andi!
Én június 9-én indulok és mindössze 36 nappal az indulás előtt tudtam megvenni a jegyet. Én is türelmetlen voltam aemiatt, ezért írtam nekik, hogy mikor lehet jegyet venni. Már a kezemben volt a kinyomtatott jegy, amikor válaszoltak:
“Hello,
Sorry for our late answer, the night train Lunéa BayonneParis on the 9th of june is currently available for booking.
The RFF’s railworks are realized during the night, it is the reason why sometimes the sales cannot be openned 3 month ago.
We are trying to find an alternative solution to solve this problem.”
Szóval, türelem! 🙂
Sziasztok!
Jul 30-ra az éjjeli vonatra (Párizs-Bayonne) szeretnék jegyet venni, de lehetséges, hogy még mindig nincs kiírva?! (tudtommal minden nap van ez a vonat, és már 3 hónappal előtte felteszik). Tudtok esetleg valami mentrendváltozásról?
Előre is köszönöm az infót.
Üdv
Andi
Üdv mindenkinek!
Köszönöm az infókat!Én már kinyomtattam a jegyeket!
Csilla
Sziasztok!
Mi holnap indulunk a 15:10-es easyJet-tel; Rózi70 és a barátnője, jómagam, meg még egy fő, sőt állítólag még valakivel találkozunk az éjszakai vonaton Paris(Aus)-Bayonne. Szóval eddig öten vágunk neki, innen kishazánkból:D
..ha valaki még jön, azt szerettel várjuk a reptéren.
Üdv mindenkinek!
andrás
Don Attilio74, én vasárnap jöttem haza a frabcia útról, Barcelonán keresztül. Az én gépem (vueling) Santiagoból éjjel fél1-kor szállt le a Terminál 1-re, s a Wizzair gép Budapestre másnap reggel indult a Terminál 2-ről. Ezért én a reptéren terveztem az éjszakát, egy nagyon fontos dolog, hogy a terminál2-n lehet aludni, de éjszaka csak jeggyel engednek be a reptérre. (Nekem pont nem volt kinyomtatott jegyem, mert a Wizzair internet check-in nem működik a barcelonai reptéren, ezért nem akartak beengedni, de végül az információs pultnál tisztáztuk, hogy nem hajléktakan vagyok. Tehát fontos, hogy legyen nálad jegy, vagy bármi papir arrol, hogy utas vagy, ha hasonló átszállással mész. üdv.: tamás
Örülök Csilla, ha segíthettem, Zsófival találkoztam is a héten, sok mindent megbeszéltünk.
A visszautazással kapcsolatban, ha valaki tud a barcelonai reptér transzferszállásairól információkat, olcsóm, és biztonságosan hogyan lehet itt szállni
kösz
Sziasztok!
Zsófi, Attila. Nagyon köszönöm az infókat!Még kérdezek (itt is,e-mailben is),ahol tudtok, várom a választ. A megrendelt busz- vagy vonatjegyet átutalással, vagy a helyszínen kell, lehet fizetni? A haza úttal mi a helyzet? Én semmit nem merek megrendelni, mert nem tudom mikor végzek! Ti, hogy vagytok ezzel?
Üdv.: Csilla
Szia Csilla!
Írtam tegnap hozzászólásként infókat a Pamplonába jutásról ide, de valamiért nem jelent meg a hozzászólások között. Ha írsz egy emailt a zsifikukacfreemailponthu-ra, szívesen megírom!
Szia Csilla!
Én is pont így megyek, csak egy nappal előtted:)
Eddig ennyit nyomoztam ki (persze, plusz infót én is szívesen veszek;)) Pamplonába busszal vagy vonattal is át lehet menni. Vonatjegyet itt lehet foglalni: http://www.renfe.es
Buszjegyet pedig itt: http://www.vibasa.es (a barcelonai megállók közül azt hiszem, a Barcelona Nord a buszpályaudvar, a B. Sants pedig a vasútállomás, csak gondolom, ott is van egy buszmegálló).
Sajnos busszal és vonattal is csak estére lehet átérni Pamplonába. A legolcsóbb vonatjegy 58 euróba kerül, 15.35-kor indul, és 19.19-re van Pamplonában.
A busz lényegesen olcsóbb, a normál busz 25, az expressz 32 euró körül van, de a busz lassabb, mint a vonat, és júniusra még nem lehet foglalni. Amúgy a buszpályaudvar honlapján (http://www.barcelonanord.com/default_eng.asp) meg tudod nézni a menetrendet, itt az is látszik, hogy melyik busz mikorra ér Pamplonába. Ja, és a busz, bár későn ér oda, a városközpontban tesz le, szóval közel vannak a zarándokszállások. A Camino-klubos Pétertől pedig azt az infót kaptam, hogy a Santa Maria Alberque-ben lehet szállást kapni, és ott ki is lehet váltani a zarándokútlevelet, de csak este 10-ig van nyitva.
Remélem, tudtam segíteni, ha valami nem egyértelmű, írj nyugodtan: zsifi kukac freemail pont hu
Sziasztok!
Nekem június 06-ra sikerült repülőjegyet vennem, Barcelonába. Fél 9-re ott vagyok. Kérek segítsen valaki, hogy tovább Pamplonába? Mindenhol falba ütközöm. Busz, vonat? A repülőt már néztem, a legolcsóbb 99 ezer Ft volt. Én ettől olcsóbbra gondoltam.
Aki tud segítsen! Köszönöm!
a pólót ne felejtsétek 🙂
http://kiwi.polomania.hu/termekek/reszletek/31614_camino_1
Sziasztok ,azokat az utitársakat keresem akik április 30.án mennek a Caminóra az Európabusszal.
Női utitársat keresek.
üdv.mindenkinek
Megvettem a Santiago-Barcelona RyanAir jegyet június 30-a estére 61,50 Euro volt ebből 21 a baggage, 15 a biztosítás, 8 az adó, sékb 9 euro a jegy. Kérdésem a barcelonai reptéren hogy tud az ember aludni olcsón, biztonságosan stb
Kedves Zita
VAlószínűleg végig mögöttem haladsz, hiszen én júni 5-én repülök BArcelonába, júni 6-án indulok Pamplonából, és júni 30-án érek santiago de Compostelába
A camino alatt nem nagyon leszek internet közelbe, de azon 3-5 alkalomkor, amikor mégis beszámolót küldhetek neked.
Én is a francia utat járom, de a macerás franciaországi többszöri átszállás, és a Pireneusok nélkül
Buen camino
Kedves Zsófi
Ha erre jársz, szeretném ha felvennénk emailen a kapcsolatot, végül is egy géppel indulunk, jó lenne Pamplonáig együtt utaznunk.
Emailcímem etlix@hotmail.com
Teljes nevem: Magyar Attila
Jó készülést a Caminóra
Kedves Tagok!
Hónap végén, április 30-án indul járatunk ismét SJPP-be, egy Lourdes kitérővel.
Ezen az úton 5 zarándokot hozunk vissza Santiago de Compostela városából.
Úgy alakult, hogy egy új járatot is indítunk május 27-i indulással, Saint Jean Pied de Portba, melyben vannak még szabad helyek. Ez a járatunk június 1-én indul Santiago de Compostela városából Magyarország irányába, tehát az akkor éppen úton lévőknek egy további információ, ha bármilyen okból kifolyólag a hazajutásuk gondot okozna.
További szép napot és eredményes felkészülést kívánok mindenkinek!
Kedves Mindenki!
Örömmel látom, hogy van egy hely, ahol lehet érdeklődni a Caminoról! Nekem lenne egy pár kérdésem. Az első az lenne, hogy kutyával hogy lehet eljutni oda (na meg vissza)? Pestről indulnék szeptember első hetében, és nagyon szeretném vinni a kutyámat is. Tudom, hogy ezzel komplikálom a dolgokat, de ha van mód rá, hogy őt is vigyem, akkor nagyon örülnék!
A másik kérdés az, hogy ott hol lehet megszállni kutyával? Nem tervezek sátrat vinni, mert nem fogom bírni…
Válaszotokat előre is nagyon szépen köszönöm!
Üdv, Noémi.
Szasztok! Én júni 7-én indulok és júli 13-án jövök haza. Végig repülő: Bp-Párizs, másnap reggel Párizs- Biarritz (Easyjet), onnét vonat SJPDP-ba (20 p Bayonne, onnét hegyi vonat lesz SJPDP). A francia utat csinálom meg. Vissza repülővel Santiago – Madrid (Ryonair), majd Madrid- Budapest (Wizz). Már jópár hete megvettem a jegyeket neten, olyan 60e körül voltak összesen, 1 feladott csomaggal. Nagyon készülök az útra és izgatottan várom! Jó készülődést mindenkinek. Jó látni, h sokan érkeztünk életünk egyazon pontjára…. én már vagy 5 éve mennék, de csak most ért oda az életem, h meg is tudom tenni. Buen Camino!:-)
…és tegnap délelőtt 11-kor hagyták el Magyarországot, miután Győrben beszállt az utolsó utas is…bizonyára ez kevert meg…
Most viszont abbahagyom a “tudósítást”. Elnézést az ügyetlenkedésért…
Varga Szilvia
Bocsánat, 10 órakor érkeztek meg SJPP-ba (mekkora balga vagyok…)
Sziasztok,
András nevében (és mivel nekem nincs, az Ő felhasználónevével) írok, a felesége vagyok 🙂
Most hívott, hogy 11 órakor megérkeztek SJPP-ba, a leendő zarándokok már elmentek a zarándokirodába az útleveleket kiváltani 🙂 Megvárják Őket, hogy mindent sikerült-e elintézniük, s csak aztán indulnak haza.
Mindenkinek nyugodt készülődést kívánok, aki még előtte áll az Útnak…
Jó hétvégét, üdvözlettel:
Varga Szilvia
Április 2.???!!! Az ma van!! Nagyon jó utat!!!!
Én 100 nap múlva indulok. Júliusban taposom majd Spanyolország földjét.
Tisztelt Tagok!
Április 2-án indul idei első járatunk a Saint Jean Pied de Port úti céllal és 6 zarándokkal a fedélzetén.
Ez évben a következő alkalmakkor van lehetőségetek átszállás nélkül ki- illetve haza jutni velünk.
A feltüntetett alkalmakra korlátozottan rendelkezünk még szabad helyekkel:
2011.04.30. Magyarország-SJPP
2011.05.03. Compostela – Magyarország
2011.06.11. Magyarország-SJPP
2011.06.14. Compostela-Magyarország
2011.07.09. Magyarország-SJPP
2011.07.12. Compostela-Magyarország
2011.07.30. Magyarország-SJPP
2011.08.02. Compostela-Magyarország
2011.08.27. Magyarország-SJPP
2011.08.30. Compostela-Magyarország
További szép napot!
olyan jó ezeket olvasni. nekünk még nem fix a visszaút, de az odaút igen. ajjjhhjj, alig váááááááárom :)) júli 6!!
Laci, igazad van, már én is látom a menetrendben. De így legalább ismerkedünk az éjszakai Párizzsal és reggelre biztosan odakeveredünk a pályaudvarra.
Éjszakai vonat minden nap van.
Sziasztok!
Mi minden jegyet interneten vettünk meg és kinyomtattuk. A tgv német nyelvű oldala volt számunkra érthető: http://www.tgv-europe.de
Január 2-i foglalással a Párizs – Bayonne jegy 19.90 euro volt, április 21-re.
Úgy láttam, a késő éjszakai vonat csak hétvégén jár, mi is Párizsban éjszakázunk.
Az útvonaltervünkről már most olvashattok az armaiera.blog.hu oldalon. Természetesen folyamatosan szeretném vezetni internetes naplómat. Most csak a készülődés folyamatát és hangulatát tudom megörökíteni, de majd jön a többi is.
Üdvözlet mindenkinek: Erika
Laci, akkor magyarán várakozó álláspontba kell helyezkednünk és türelmesen várni.Egyébként köszi az infókat.Majd nézem hétről-hétre h alakul a menetrendkiírás.Üdv.
Szia frici66!
Én is ezzel a problémával “küzdök”, még nekem sem sikerült június 9-re jegyet venni. Egy nemzetközi jegyirodát is felhívtam ahol azt mondták elképzelhető, hogy a franciák még nem nyitották meg a késői időpontokat.
Szia UAndrás!
Ezzel a Párizs Austerlitz-Bayonne vonatjeggyel kapcsolatban azt sztném megkérdezni, h elképzelhető, h július 6-ra még nincs menetrend? Mert én is úgy megyek h repülővel Párizsba aztán szokott lenni egy 23.11es éjszakai TGV ami reggel 6körül van Bayonne-ba, és arra sztnék jegyet venni, bár ha 3hónappal korábban van meg csak a menetrend akkor majd április 6án. Te mikor indulsz, te is ezzel a 15.30as Easyjet járattal mész?
Üdv. Frici66
Sziasztok!
Vonatjegyet (Paris Austerlitz-Bayonne) az SNCF.com-on, vagy a bahn.de-n tudtok keresgélni, illetve venni. A bahn.de német, de az összes nemzetközi járatot tudja, és át lehet állítani angolra is:)
A járatokat csak 3, max 4 hónapra előre lehet látni, tehát senki ne lepődjön meg, ha az augusztusi menetrend nem teljes. Én 44 euroért vettem meg az Austerlitz-Bayonne jegyemet hálókocsira, és 3 nap alatt kipostázták a lakhelyemre, felár nélkül:)
Még annyit, hogy a SNCF.com-on nem lesz egyszerű keresgélni még úgyse, hogyha átállítod angolra, mert, akkor valami furcsa angol-francia hibridnyelvvel találod szembe magad.
Sok sikert!
Üdv!
Sziasztok!
Én Santiagoból Ryanair-rel jövök Barcelonáig jún. 15-én , csomaggal, foglalással együtt 51.83 EUR volt . Jani
Szia Don Attilio!
Megbetegedtem, úgyhogy sajnos nem tudtam elmenni:(
Örülök, hogy sikerült jó áron foglalnod!:) Amúgy visszafelé Compostelából Barcelonába a vueling is megy, én végül náluk találtam olcsó jegyet, foglalással, csomagfeladással együtt átszámítva 17000 Ft volt (neten keresztül vettem, sajna ott is csak euróban lehet fizetni).
Szia ZSófi
Tegnap ott voltam a Camino Klubban, de állítólag egy Zsófi sem volt ott. Most foglaltam le a Wizz Air-t azóta még olcsóbb lett júni 6-a összesen oda vissza júni 6, júli 1, barcelonai transzferbusz, csomag, foglalás
52 000 Ft-ból kijöttem:)
A belföldi vásárlást még keresem a Barcelona-Pamplona vonatot elég 10 nappal előtrte foglalni, úgy sem teik be, de lehet, csak a helyszínen veszem meg.
A Ryanair Compostela-Barcelona járatot még nem foglaltam (nem tudom kell e hozzá CreditCard. és csak euróban lehet-e fizetni
Szia Laci!
Kösz az infót!
Pipacs
Szia Pipacs12!
Azt kifelejtettem hogy Madridból Pamplonába szintén el tudsz jutni vonattal. Vagy belföldi repülőjárattal, bár én inkább a vonatot javasolnám(gyönyörködhetsz a tájban) egy hátránya van, hogy hosszabb az út.
Szia Pipacs12!!
Van közvetlen vonat Compostelábol Madridba. Ezen a linken meg is tudod nézni(bár egy minimális spanyoltudás kell az oldalhoz) http://www.renfe.com/index.html . Azt sajnos nem tudom hogy közvetlen Madridból hogyan tudsz eljutni Saint-J-Pied de Portba, de ha jól tudom Pamplonából indul busz. Ezen az oldalon érdemes megnézned http://www.alsa.es/portal/site/Alsa/menuitem.4bcff22efdd5977288608860321000e5/?vgnextoid=134d670686326210VgnVCM1000002301005eRCRD&searchType=buscadorXacobeo . Remélem tudtam segíteni.
Május 16-án Barcelona és Pamplona után indulok az Út-ra.Ki jár ebben az időben és ezen a környéken?Jel’kezzen! Vanek
Sziasztok!
Augusztusban mennék Madridon keresztül, Compostelabl van közvetlen vonat Madridba. Tudja valaki, hogyan lehet Madridból Saint-J-Pied de Portba eljutni?
Váá megvettük a jegyeket, el sem hiszem! Most már csak az idő kell elteljen :)))
Úgy tudom, hogy WizzAirnél forintban csak akkor lehet repülőjegyet venni (legalábbis a neten keresztül), ha egyszerre megveszed az odautat és a visszautat is, tehát mindkét irányban vagy Madridon vagy Barcelonán keresztül mész.
WizzAir-foglalás: csak a saját példámat tudom mondani: a Bp-Barcelona-Bp viszonylatban napokig nem változtak a jegyárak, aztán végre eldőlt, melyik járattal tudnék menni, és rá 2 órára, amikor foglalni akartam, már 15 ezerrel drágább volt a visszaút, így át kellett variálnom az egészet… A június 5-i odaútra végül 11 ezerért foglaltam jegyet (+foglalási díj+csomagdíj), aztán felment 14-re, most megint csak 11. Szóval eléggé kiszámíthatatlan szerintem, úgyhogy ha olcsó jegyet találsz, csapj le rá rögtön!:)
Köszi a tippet, úgy tűnik, el is tudok menni a Camino-klubra:)
Kösz, látom hogy 5-én most olcsőbb a Wizzair Barcelonába mint 3-án. Kedves tapasztaltabbak, mennyi ideig érdemes várni a Wizz air foglalássl, meddig lehet még olcsóbb a jegy. És a visszafelé foglalással, rossznak tartom, hogy a visszafelé jegyeknél a honlap csak euróban tüntetti fel a jegyeket, én minden WIzz Airt FORINT-ért akarok venni, nem akarok 1 eurót sem Budapestet is érintő repülőre pazarolni Mikor érdemes visszamenni? Én valamikor július 4-6-8 tájékára gondolok, 13-án már utazom Erdélybe, előtte 3-4 nappal jó lenne hazaérnem. Én nem megyek Finisteráéba, Compostalka a csúcs, az után semmi nem érdekel. Egy szent város után a csúnya hideg viharos óceán (a gyönyőrű Földközi tengerhez képest úszásra alkalmatlan) nem érdekel.
Biztos hogy busszal nem utazom, kényelmetlen, nyűgös, inkább vonat, ha kicsit drágább is.
Kérdések.
1 Meddig érdemes várni a Wizz Air foglalással:
2 A visszafelé jegy foglalással
3 A Compostela-Madrid vagy Compostela-Barcelona jegy foglalással (
4 a Compostela-Budepest jegy egy nap alatt hol olcsóbb madridi, vagy barcelonai átszállással
Idei zarándokoknak, Március 19-én, jövő szombaton 15 órakor aaz Astoria melletti alexandria Könyvesboltban (Károly krt 3 legfelső emelet) Camino Klub lesz. Azokra a kérdésekre, amelyre nem tudjuk a választ, ott megtudhajtuk
Zsófi esetleg, ha ráérsz, érdemes odanézned.)
Köszönöm szépen mindenkinek az infókat! Végül kihagyom az első szakaszt (így viszont talán belefér, hogy gyalog menjek az óceánhoz:)), Barcelonába repülök WizzAirrel június 5-én, onnan még aznap irány Pamplona, és ha minden jól megy, 6-án elindulok Pamplonából:))) Don Attilio, még az is lehet, hogy összefutunk;) Amúgy pl. Ryanair megy Santiagoból Madridba, nem is rossz áron, szerintem érdemes közvetlenül foglalnod a neten, nem a Vistán keresztül.
Kérdésem nekem is a Barcelona-Pamplona út lenne. Busszal vagy vonattal mennék át, melyikkel érdemesebb? Kell előre foglalni? A vasúttársaság honlapján 58 euróért lehet foglalni jegyet, ezt kicsit soknak tartom…
Idén június 3-án utaznék a Wizz Airrel Barcelonába. Amióta nincs átszállás nélküli Budapest-Párizs járat, és amúgy is viszolygok attól, hogy Párizson keresztül utazzam, eldőlt, Barcelona-Pamplona-Roncesvalles az utam, és az első hegyi szakaszt ezzel Franciaországot is kihagyva Roncesvallestől santiagóig teszem meg a Camino Frances-t. Kérdéseim Barcelona-Pamplona, illetve Santiago-Madrid repülőjegyet Magyarországról forintért hol foglalhatok kedvező áron. a Vistánál biztosan, de lehet máshogyan olcsóbb. Gondolom a Pamplona-Roncesvalles vicinálist nem érdemes foglalnom, elég ott helyben vennem.
Nekem egyértelmű ehol VONAT is van, ott busz nem kell.
Mennyibe kerül az út ezzel a busszal Santiago és Fisterra között?
Szval csak másfél héttel előbbre írja ki, akkor minden probléma megoldva.Nagyon köszönöm a segítséged Tomi és Neked is Laca!
frici66!Ezen a honlapon keressetek Fisterra és Santiago közti busz járatot. http://www.monbus.es/horarios/destino.php?origen=860#
Kb egy-másfél héttel előre írja csak ki. Fisterrából vissza compostelába általában napi három busz megy. DLMXJVS=hétfő,kedd,szerda,csütörtök,péntek ,szombat
Sz.Lac Sejtettem h előtte lévő nap, csak fen a neten ahol buszt lehet nézni ott egyszerűen képtelenség keresni mert nem ad ki semmit, de még ha holnapra keresnék se, de akkor ezt a 7körüli időpontot megjegyzem. a kisbusz azért nem jó mert le sztném gyalogolni.Barcelona lesz, mert már meg van oda a jegyem, ott még elsztnék tölteni pár napot és csak úgy haza.Már Pestre is megvan a jegyem hál isten.
Frici66.
Elözö nap kell visszajönnöd Santiagoba,de figyelni kell,mert 1 busz van oda és 1 vissza egy nap.ha jol emlékszem este 7 körül jön vissza Santiagoba,de azt valahol meg kell nézni a neten.A kisbusz amiröl irtam,az oda-vissza viszi az embereket,és az albergue inditja akkor,ha összejön a megfelelö emberke…én a helyedbe nem Barcelonába mennék,mert Madrid egyszerübb,de te tudod:)
Zsofi:én kiszámoltam,mennyi idö alatt lehet legyalogolni,onnan gondolom…meg már voltam ott egyszer…
Htomi:köszi a levelet!!
Sz.Laca Én csak Fisterrától jönnék busszal bmi egyéb mással vissza Santiagoba h elérjem majd a repülöm. De az létezik h van olyan nap amikor nincs busz?Nekem aug 11én reggel 8.35kor indul a gépem Santiagóból Barcelonába azt kell elérnem ami azt jelenti h előtte lévő este vagy késő délután kellene visszajönnöm.Ez a 30euro egy picit sok, persze ha nincs más megoldás.
Sz.Laca, nem vagy okoskodó, pont azért kérdeztem, mert nem tudom, hogy számoljak. Köszi az infót, akkor megpróbálom meggyőzni főnökömet, hogy pár nappal tovább nincs rám szüksége:)
Htomi, köszönöm szépen a levelet!
Frici66.
Santiagobol az Albergue Aquario szállás tulaja is indit kisbuszt Fisterraba és Muxxiaba.tavaly 30 euro volt.ha ott szállsz meg,ugy egyszerübb…
L
Sziasztok!
Egy pici kérdés, létezik az, h pl márc. 16ra keresek buszt Fisterra és Santiago között és nincsen?köszi a segítséget/könnyen lehet h vmit elszúrok/
Htomi.köszi,irtam én is mailt…
Zsófi.nem akarok okoskodo lenni,de ha az oceánt is szeretnéd látni,nem elég a 30 nap…33-35 kell,és akkor még Muxxiát is láttad…
Jo olvasni mások üzenetét,akik szintén vágynak,készülnek ki…:)
Szia Royal.szerintem felesleges visszamenni Barcelonáig hazafele.Santiagobol indul vonat is és repülö is Madridba,onnan pedig Pest.
A repülö a gyorsabb(kb 50 perc,és kb 30 euro),a vonat 10 ora és 49 euro a zarándokkedvezménnyel.és borzasztoan unalmas…én tavaly azzal jöttem…de a két repülövel 1 nap alatt itthon vagy Santiagobol…
Htomi, köszi előre is, írtam email-t!
Úgy néz ki, kb. egy héttel később tudok indulni. Még nem tudom pontosan, mikor, de a héten mindenképpen szeretném lefoglalni a jegyeket. Viszont a visszautat is már most lefoglalnám, és ugyanaz lenne a kérdésem, mint RoyalFlashnek: SJPDP-Santiago távolságra + óceánnézésre átlagos fizikummal kb. mennyit lehet számolni (vésztartalékra sajnos nem lesz szabim). Olyan 30+2 nap reális?
Köszi, szép estét mindenkinek!
Szia Sz.Laca és Zsófi és mindenki aki nem igazodik el a TGV honlapon!
Írj egy üzenetet a (ht1960kukacgmailpontcom)-ra és válasz levélben küldök segítséget és néhány hasznos dolgot.Lejjebb már írtam róla.Nekem már csak egy hónap.
Felújítási munkák miatt 2011 március 18. és április 8. között Bayonne és St_Jean között vonatok helyett buszok járnak. A buszmegálló a Bayonne-i vasátállomással szemben van
Néhány hír, amire most bukkantam:
Pamplonából az Autobuses Artieda társaság járatai évszaktól függően naponta egyszer vagy kétszer indulnak Roncesvalles felé. Vasárnap nincsenek buszok. Roncesvallesből autóstoppal vagy taxival lehet eljutni Saint-Jean-Pied-de-Portba. Taxi del Pirineo (Valcarlos/Luzaide, tel. (0034) 6 36 19 14 23). Innen is igénybe vehető az Express Bourricot (a zarándokokat, illetve külön a hátizsákokat is szállítja. Az iroda Saint-Jean-Pied-de-Portban van. Vezetője Caroline, vele angolul is lehet beszélni, telefon: (0033) (0)6 61 96 04 76. )
Az Alsa nevű autóbusz társaság 2010. júliusától közvetlen buszjáratot indított Pamplonából Saint-Jean-Pied-de-Portba. A buszok 14 órakor indulnak, 15.30-kor érkeznek meg.
Megjegyzés: 2011-ről még nincs információ.
Sziasztok!
Köszönöm a többieknek is a jótanácsokat.
Az odaút már kialakult, a szokásos módon megyek: Easyjet Párizsig, onnan TVG Bayonne-ig, majd vonat SJPDP-ig.
A visszaút még kérdéses. Valószínűleg Vueling Barcelonáig, onnan Wizzair Pestig. De félek dátumhoz kötni magam:(
Hány nappal érdemes számolni SJPDP-Santiago távot(teljesen átlagos fizikummal), ha meg akarom nézni az óceánt is és 1-2-3 nap vésztartalék is legyen?
Valószínűleg június első hetében indulok, a héten tisztázódik, hogy pontosan mikor.
Én június 9-én indulok.
Szia Laci!
Köszönöm szépen! Igazából vannak már fent a honlapon vonatjegyek (vagy rossz helyen néztem?:)), csak éjszakai nincsen, az első vonat reggel 7 körül megy.
Június 4-én indulnék, de lehet, hogy már 3-án este, repjegyfüggően.
Te mikor indulsz?
Szia Zsófi!
Én is június elején indulok. Azt hiszem még egy kis türelem kell a vonatjegyet illetően. Bár azt írja, hogy 3-4 hónappal előre lehet megvásárolni a jegyet, de még nincs fent. Mikor indulsz?
Mármint ez a honlap, nem a tgv-é:))
Sziasztok!
Június elején szeretnék menni a Caminora, odafelé Párizs-Bayonne-on keresztül utaznék. Két útvonalat találtam, az egyik, amit már más is írt: ki Párizsba easyjet-tel, visszafelé vuelinggel Santiagoból Barcelonáig, onnan Wizzair Budapestre.
A másik: Párizsba Malévval (oda-vissza 39000 forintért is találtam már jegyet), visszafelé pedig Santiagoból Párizsba vuelinggel, onnan Malévval Budapestig.
Kb. hasonló árban van a kettő – legalábbis, amikor én mennék.
Viszont a tgv honlapján nem igazodom el. Éjszaka szeretnék utazni, de egyszerűen nem tudok rákeresni éjszakai vonatokra… tudna valaki segíteni? Előre is köszönöm!:)
Zsófi
A honlap pedig egyszerűen szuper!:)
Htomi.az e-mail címed jo?
Szia Jutka.ne haragudj hogy csak most reagálok a korábbi irásodra.a február 17.ei üzeneted érdekelne részletesebben:)
sziasztok.
én tavaly napra pontosan kiszámoltam és csináltam meg.tervezés és akarat kérdése:)
Szia Royal!te mikor mész juniusban?
Ha az úton veszed meg akkor sokkal drágább lesz a visszaút, de sztem lehet számolgatni h kb. mennyi idő alatt csinálod meg az utat +/- 2nap. Mert ha korábban csinálod meg akkor még mindig tudsz egy kis időt tölteni az óceánnál.
Üdv!
Én szerdán vettem meg a repjegyem az EasyJet-nél Párizsig! Aug. végén megyek. Elvileg tudom, hogy mikor jövök vissza akkor érdemes már most megvenni a jegyet/jegyeket a visszautra? Vagy elég majd az úton?
Előre is köszönöm!
Sziasztok!
Tök igaz, a vueling már nem indít Budapestre, de sztem próbáld meg azt h Vuelinggel Bécsig és onnan busszal/ami onnan indul a bécsi reptérről/ vagy vonattal Pestre.De a legolcsóbb ha nem vagy időhöz kötve Barcelonából busszal hazajönni, mert 16000ft.viszont 30h a menetidő.
Még vmi ha időben lefoglalod az Easyjetet akkor olyan 7-8000 körül kijön párizsig az út.
Húú, most kaptam egy infót..
Nézz után a Vueling Airlines-nak, mert lehet, tényleg nem jön már Budapestre!!!!!!!!!!!!!
Tavaly, még azzal jöttem haza!!!!
Pamplonából horror áron át lehet jutni taxival Saint Jean Pied de Portba. Olcsóbb és kevésbé körülményes Párizs felé az utat megtervezni. Easyjet 15-20ezer + a vonat 50-60 euro.
A vueling már nem jár Budapestre sajnos. Compostelából van vueling és Ryanair Barcelonába, onnan wizzair haza.
RoyalFlash!
Szia!
Arra gondolj, hogy Barcelonából el kell lehet jutni valahogy SJPDP-ba.
Roncesvalles és SJPDP között NINCSEN SEMMILYEN tömegközlekedés.
Vagy az Europabusz a megoldás, amely elvisz SJPDP-ba, vagy marad a Bp-Párizs-Austerlitz-Bayonne-SJPDP.
Visszafelé: Santiago-Barcelona-Bp. útvonalon a Vueling Airlines a tuti.
Én kb 110 euróból megúsztam ezt a járatot visszafelé, pedig csak 3 héttel foglaltam le korábban a jegyet ! Igaz, ez tavaly volt.
Kedves Jani!
Köszönöm gyors válaszod, megfontolom ezt a lehetőséget!
Üdv
Szia Royal !
Én Barcelonába Malévvel megyek ( oda-vissza 33000.- ), onnan Pamplonáig Iberiával ( 12000.- ), Pamplonából busszal Roncesvallesig. Compostelából Ryanair-ral Barcelonáig ( 51 euro ), aztán a malévvel viszza. tehát összesen nem több, mint 60.000.- volt, januárban kifizetve. Jani
Sziasztok!
Júniusban tervezem az utazást és szeretném lefoglalni a repülőjegyet.
Wizzair kínál jegyet Barcelonába, ez a térkép szerint közelebb van Saint Jean Pied de Port-hoz, mint Párizs, de nem találtam sehol, hogy mivel, hogyan lehet oda eljutni. Tudna valaki segíteni, vagy érdemesebb Párizsba érkezni?
Én is szeretném látni azt a kis segítséget 🙂
Szia Htomi!
Írtam neked privit megadott címre és visszadobta:( Lehet rossz a kukac előtti rész?! Mindenesetre örülnék a kis “jegyrendelősleírásodnak”. Küld meg lécci az andreaambrus és kukac után ugyanaz mint a tied.
Köszi előre is.
Ja és a legfontosabb én július 30-án indulok 🙂
Sziasztok!
Én július 9-én megyek az Europabusszal, van még valaki aki erre az időpontra tervezi az utazást? Ráadásul sátorral.
Buen Camino
Egy rögtönzött leírást készítettem TGV jegy rendeléséhez.
Megtaláltok a Nickem két első betűje kiegészítve 1960 kukszi gugle pont comon.
Kedves Zarándok társaim!
Én minden nap felmentem a TGV Europe honlapra és lekérdeztem a jegy kínálatot. Január 12.-én láttam először a járatomat ami április 10.-én indul Austerlitz pu.-ról 23.10-kor. 13.-án délután rendeltem meg és 17.-én már a kezemben volt a jegy. 25.80 ? volt. Tehát 3 hónappal előre van jegy.
Üdv mindenkinek. Az ÚT vár.
Június 9-én indulok Párizsba. A tgv-europe.com-on még nem lehet, csak május 12-ig jegyet foglalni az éjszakai vonatra. Tudja valaki hány héttel korábban lehet megvásárolni a jegyet?
Turazerge,igen,létezik…
a jegyfoglalás menete engem is érdekelne…
L
Üdv!
Létezik, hogy még az augusztusban közlekedő vonatokra még nem tudok jegyet foglalni? UAndrás esetleg ha leirnád nekem a jegyfoglalás menetét azt nagyon megköszönném. A cimem: norberttarkukucgmailpöttycom
Ne fogd vissza magad, nyugodtan szájbarágósan!:)
Sziasztok!
Megjött a jegy a TGV-től…nem semmi, gyors volt:)
Tehát, nyugodtan foglaljátok le a vonatjegyet a tgv.com-on.
Sima Visa kártyával lehet fizetni.
Buen Camino!
Andrea! A Keleti Pályaudvaron a Wastel utazási irodában tudsz jegyet venni.
Buen Camino!
Sziasztok!
Kedves Rózi70,
sikerült vennem a tgv.com-on jegyett május 11-ére.
Paris Austerlitz-Bayonne (23:11)
Lunéa 04053 2nd class (Coach24-seat24, middle couchette).
44 euró volt, és 7 munkanapon belül kipostázzák a jegyet, ingyen:)
…hajrá:)
Sziasztok!
Sziasztok!
Én az Austerlitzről induló 22 órai vonatra nem tudtam jegyet foglalni február elején ápr. 29-re. Segítsetek, hogy hol lehet rá jegyet venni és mennyiért? Köszi Buen Camino!
Laca! Austerlitz-ről indul egy vonat este, 22 órakor Bayonneba, reggel 6 órára érkezel meg. Ott át kell szállni,van csatlakozás SJPP-ba. SJJP-ba 10 órára érkezel meg. A jegyet egyben, SJPP-ig meg tudod venni az interneten. A vonaton van hálókocsi, és olyan ülőkocsi, ahol a széket hátra tudod dönteni és van lábtartója is. A dönthető ülőkocsi kb 50 %-kal olcsóbb mint a hálókocsi.
Szia Laca! Budapesten a Keleti Pu-n az utazási irodában is lehet a TGV-re jegyet venni! Egyébként ha interneten veszed meg, kb 3-4 nap alatt megjön, és úgy olcsóbb is lesz!
Szia HTomi!
Rózi70+1fő, meg jómagam 12-én indulunk SJPDP-ból (egyenlőre, de lehet, hogy még kedvet kap addig:)
András
szia Tibor.lejjebb irtál egy vonatrol,ami Austerlitz-röl indul,és átszállással lehet menni Bayonne-on keresztül…tunál erröl bövebben irni valamit?ez TGV?elöre is köszi:)
UANDRÁS:köszi az infokat.én is easyjettel megyek,még jó áron van…
Ha van valakinek kérdése,Burgostol Santiagoig az utrol tudok infokat adni:)
köszi mindenkinek
Sziasztok!
Április 10.-én indulok az Útra. Lesz valaki ebben az időben a Caminon?
Saludo y Buen Camino Tomi
Szia Rózi, Laca Tibor!
Rózi, már nagyon várom, biztos jó lesz…szerintem, nagyon érdekes lesz majd arcokat is társítani a beszámolókhoz (mármint, hogy úgynézki, hogy mi hárman indulunk magyarok, és ki tudja, ki, mikor, és hogy jut el a “cél”-ig).
Lesz időnk beszélgetni:)
Kedves Laca,
mint az már kiderült:), Tibor az igazi segítség ez ügyben.
Én is tőle tudom a megoldást….ezúton köszi TIBOR
Üdv
András
Laca!
Én tavaly a Tensi Utazási Irodánál (1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.)
rendeltem meg. Ez a lehetőség most is működik, de legkorábban 3 hónappal az indulás előtt lehet megvenni a jegyet. Üdv Tibor
szia UAndrás.
tanácsot szeretnék kérni a vonattal kapcsolatban,amivel S.J.P.de Portig mész.hogyan,hol rendelted meg?
köszi elöre is….
Szia András!
Akkor együtt repülünk! :))
Mi is az éjszakai vonattal megyünk (23.11) tovább Bayonne-ba. :))
femurkukaccitromailponthu-ha gondolod írj ide! 🙂
Szia Rózi70!
Én az Easy Jettel megyek kora du-án, Párizsba, onnan az éjszakai vonattal, amire még mindig nem tudom hogyan lehetne előre jegyet venni…lehet, hogy ott fogok, csak reménykedem, hogy lesz jegy:)
Ti melyik társasággal repültök?
András
UAndrás!
Május 11-én megyek én, meg még egy lány (itt találtunk egymásra,ezen az oldalon). :))
Melyik repülőjárattal mész?
Visszafelé mikor jössz? Mi még azt nem fixáltuk le, majd ott kinn,kb. félutról 🙂
szia Ildiko.
Ha Balázs után akarsz érdeklödni,ajánlom,keresd meg a Facebookon a szállást,ami nem Aqualero,hanem Aquario.
Albergue Aquario–igy megtalálod.ha oda irsz,biztos valaki ir vissza.vagy a tulaj,vagy a felesége.(én 2.-án indulok ujra)
buen camino
Szia Ildikó !
Igen, ott van Balázs..legalább is tavaly szeptember elején még ott volt.
Az Aqualero nevű alberge-ben van, de nem minden nap, ahogy a beosztása szólítja. Általában este szokott jönni. Nagyon készséges, közvetlen és intelligens srác.
Sziasztok! Több beszámolóban olvastam Balázsról, aki Santiagóban egy szálláson segédkezik?, vagy ott él? Nagyon örülnék neki ha meg tudnátok adni az elérhetőségét. Előre is köszönöm! (június 11-én indulok!)
Ildikó
Szia György! Sziasztok!
Köszönöm a segítseget/eket.
A repjegyeket már megvettem oda-vissza (tudom sokan a visszaútat nem konkretizálnák le előre), így ezek árán mer nem kell izgulnom:)
Az odautat vonat menetrend szerint fixáltam le…Nem TGV-vel fogok utazni, hanem valami Nachtzug-gal 23:15-kor indul, valami éjszakai vonat.
Megnéztem ezt az IDTGV-ét, de ez sajnos nekem jó.
Mindenester nagyon köszönöm a segítséget!
U.U.: a Disco vagon, nem lehet rossz:), bár kötve hiszem, hogy buliznék indulás előtt.
Jó éjt mindenkinek!
Szia UAndrás!
Sziasztok!
Az IDTGV egy alternatíva lehet a TGV-re, hogy ne kelljen kivárni amíg felteszik az indulásokat, és a fapados repjegyek ára emelkedjen. Már most lehet foglalni jegyet pl. május közepére. 19 EUR egy jegy ára, amit itthon kell kinyomtatni. Három típusú vagon van a vonaton, az IDZEN itt még a hangos beszélgetés is tilos, az IDZAP itt lehet ismerkedni, beszélgetni stb., IDNIGHT ez egy igazi DISCO vagon bárral, táncparkettel stb. Kinek mi tetszik. 🙂
Link: http://ventes.idtgv.com/Search.aspx
Jó szervezést!
Igen! pont az a baj! Mire a TGV hajlandó nyilatkozni a vonatindulásokról, addigra a fapados repülőjegyek olcsó árai emelkednek.
Szia Chiara!
Köszönöm szépen a gyors válaszodat.
Tehát, akkor kicsit később fogok próbálkozni.
…lejjebb pár sorral Tibor, pont arról a menetrendről ír, amiről én is érdeklődtem…ezt találtam én is a legoptimálisabbnak (lehet pihenni is, és másnap egyből lehet indulni:)
András
Szia UAndras!
Köszi a lelkesedést az oldallal kapcsolatban 🙂
Megnéztem a tgv-eruope.com-on és te magad már megfejtetted az okot. 🙂 Azt írták, hogy általában 3-4 hónappal az utazás előtt lehet jegyet rendelni, úgyhogy próbáljam meg egy kicsit későbbi időpontban…
Sziasztok!
Új vagyok, bár már majdnem kiolvastam az egész weboldalt, köztük a ti hozászólásaitokat is (utólag is hálásköszönet a sok hasznos infóért), így vettem a bátorságot, és egyből egy kéréssel, ill. kérdéssel fordulnék hozzátok, mégpedig a segítségeteket szeretném kérni abban, hogy a Párizs-Bayonne-St Jean Pied de Port-i vonatjegyet hogy tudnám lefixálni, ill. megvenni?! Már próbálkoztam a TGV, SNCF, és a Bahn.de oldalán is, mindent sikerült kiderítenem, de jegyet megvenni nem…lehetséges, hogy azért nem, mert május 11-én indulok, és addig még sok idő van, nem tudom?
Előre is hálás köszönet a segítségért!
…és az oldal tényleg szuper:)
Üdv!
András
Minden tiszteletem az Europabusznak !!!!!!!!!!!!!!!
Tavaly velük mentem Saint Jeanig augusztusban !
Biztonságos az utazás,jók a pilótáik, igazi jó fejek !
Még a bringámat is hazahozták Santiagóból!
üdv Andráséknak !!!!!
Köszönöm Tibor a segitséget! Igy már jobb…
Zerge
Kedves Túrazerge!
Paris Austerlitzből (ehhez néhány megállót metrózni kell) indul 23ó 11-kor egy hálókocsis éjszakai vonat Bayonneba, melyen aludhatsz is, megspórolva egy szállásköltséget, és reggel átszállással 9ó36 ra vagy SJPDP ben, ahonnan “kipihenten” indulhatsz zergetúrázni.
Tibor
Üdv!
Leendő utazó vagyok a camino-ra. Most zajlik a szervezés de már problémába ütköztem. Méghozzá a kijutással…! A repcsim 18:05-kor landol Orly-ra és elvileg 20 percem van elérni a Bayonne-ba közlekedő vonatot. Érzésem szerint ez lehetetlen. Mi más megoldást tudnátok ajánlani? Válaszotokat előre is köszi. Zerge
Kedves András!
A honlapjukon nem találtam a Camino út árát.
Szeptember közepén is indítanak autót?
Köszönettel:
Zoli
Sziasztok!
Május közepén indulnék Pamplonából. Hogy lehet a legegyszerűbben kijutni oda?
Előre is köszönöm a segítséget 🙂
Panni
Sziasztok!
Odafelé 2010 junius 01-én indultam Párizsba fapadossal kb.10eFt, majd tovább TGV(vonat), ami 15eFt volt Bajonne-ig. A végére egy kis busz utazás is kellett,(8 euro) mert épp felújították a vasútvonalat SJPDP-ig. június 30-án utaztam hazafelé Vuelinggel Barcelonába (Santiagoból), kb 50 euro volt a jegy.
Onnan Budapestre Wizz-el, az pedig olyan 80 euro volt.
Persze hónapokkal előre megvettem a neten.
Szerintem ez a legegyszerűbb és talán a legolcsóbb is.
Buen Camino
Zoli
Kedves Anna,
Átolvasva a hozzászólásomat kissé félreérthető mondatom volt.
Engedje meg, hogy kijavítsam egyértelműen!
“Nem mondjuk meg előre senkinek, hogy mi miként indítjuk a járatokat.”
Az első járat és a további járatok indulását az Önök igényei szablyák meg, tehát előre nem tudjuk megmondani, hogy mikor indulnak a járatok!
Amikor megtörténnek az első foglalások, ennek megfelelően azonnal közzé tesszük a menetrendet!
Üdvözlettel: András
Kedves Anna,
Emlékszem a megkeresésükre.
A 2012-es menetrendünk, ugyanúgy, mint az előző években mindig az első foglalásoktól függ. Nem mondjuk meg előre senkinek, hogy mi miként indítjuk a járatokat.
Az első foglalások után kezdjük a többi utas szervezését.
A viteldíjakat a cégünk szabályainak megfelelően előre szoktuk megkérni, mely természetesen tartalmazza a megfelelő garanciákat és lemondási feltételeket is egyben. A foglalást akkor tekintjük véglegesnek, amikor a viteldíjak beérkeztek és arról a visszaigazolást megküldtük utasunk(ink)nak.
(Megjegyzem, hogy többen tették és ebben semmi rossz nincs, hogy az idei útjukat a tavalyi évben foglalták le, így megspórolva a januári emelés összegét!)
Szép estét!
(Köszönjük a jókívánságokat és viszont kívánjuk Önöknek is az elkövetkező évekre ugyanezt!)
Üdvözlettel: András
Tisztelt Varga András! Most olvastam az előzetes “menetrendjüket! Talán még emlékszik ránk, mi vagyunk azok, akik kerekesszékkel indulnánk, és csak 2012-ben, valamikor április-májusban.Láttam hogy már van foglalás ez év augusztusára is. Szeretném megkérdezni, mikor lehet jelentkezni arra az időpontra, amikor mi indulnánk,és mikor kell kifizetni a viteldijat! Nem szeretnénk lemaradni, vagy várni egy későbbi időpontra, viszont alkalmazkodnánk az Önök időpontjához. Előre is köszönjük viszontválaszukat, és minden munkatársuknak nagyon boldog, sikerekben gazdag balesetmentes Ujévet kivánunk igaz tisztelettel: Anikó és János!
Kedves Tagok,
Figyelmetekbe szeretném ajánlani, hogy az idei évre foglalások alapján az alábbi időpontokban indítunk járatokat a Camino útra Saint Jean Pied de Port-ba, illetve Santiago de Compostela állomásokra:
2011.04.02. Magyarország-SJPP (Foglalt: 3 hely)
2011.04.30. Magyarország-SJPP (Foglalt: 2 hely)
2011.05.03. Compostela-Magyarország (Foglalt: 3 hely)
2011.06.11. Magyarország-SJPP (Foglalt: 5 hely)
2011.06.14. Compostela-Magyarország (Foglalt: 3 hely)
2011.07.09. Magyarország-SJPP (Foglalt: 1 hely)
2011.07.12. Compostela-Magyarország (Foglalt 4 hely)
2011.07.30. Magyarország-SJPP (Foglalt: 1 hely)
2011.08.02. Compostela-Magyarország (Foglalt: 1 hely)
2011.08.27. Magyarország-SJPP (Foglalt: 3 hely)
2011.08.30. Compostela-Magyarország (Foglalt 1 hely)
A járataink 25 óra utazással közvetlenül SJPP-ba érkeznek. Compostela esetében az út végeztével előre jelezhető a beszállás helye, a hazafelé vezető úton Compostela-ból közvetlenül Budapestre érkezik járatunk.
Az utazáshoz használt buszok 9 személyesek, melyek 7 utast szállítanak az út során. Áraink az idei évben (az eddigieknek megfelelően) is egységesek és nem változnak! Tehát a most kiadott ajánlatok az augusztusiaknak is ugyanazok.
Minden információt megtaláltok rólunk és szolgáltatásunkról a http://www.europabusz.com lapon.
Eredményes felkészülést és szép napot mindenkinek!
Ezt nem hittem volna! A TGV-europe-nál csütörtök délután postán megrendeltem a vonatjegyet, hétfőn a postás a kezembe nyomta.
Sziasztok! Két éve ér bennem ez a gondolat, és most idén szeretnék elindulni. Viszont júliusban tudnék leghamarabb indulni és augusztus 20-ra visszaérni haza. Az odautazást meg vissza, autóval gondolom megoldani. Ebben tud valaki valami okosat mondani? Pl. hol tudom leparkolni a akocsit annyi időre, stb.. köszi. tkovcs13 kukac gmail pont com.
itt a megoldás!köszi Htomi.ugy látszik már alakul a következö camino:)
Szia Sz.Laca!
http://www.ryanair.com/hu próbáld meg itt! Nem ördöngösség 14.99?-tól vannak jegyek. On-line a becheckolás.
sziasztok.tud valaki belföldi járaatot,ahol rendelhetnék jegyet Santiagobol Madridba?nem szeretnék mégegyszer vonatozni….hol érdemes utánanézni?
BUEN CAMINO!!
Szia Htomi!
Igeeen! Buen Camino!
Köszönöm mindenkinek a tanácsát, hozzászólását, útbaigazítását!
Entert nyomtam 2011 április 10-re. Azt hiszem sikerült mindent elrendeznem az utazást illetően. Már a napokat számolom.
Hát akkor Buen camino!
Sziasztok!
Szeptember 19-én érkezett járatunk SJPP-be, majd 20-án hajnalban Compostelaba. 22-én érkeztünk meg Magyarországra, útjukat teljesített zarándokokkal, valamint egy kerékpárral a raktérben, mely szintén teljesítette a Caminot.
Következő járatunk Október 28-án indul, ismét Compostela az uticél, illetve a végleges Magyarország.
Szép napot!
Szia!
Szerintem várj a tavaszig…ha most mennél, több cuccot kell vinned és az idő semjó!!!!
Sziasztok!
Most gyűlt össze annyi pénzem,hogy nekivágjak az útnak és szeretném ezt minél hamarabb megtenni.Szerintetek érdemes novemberben nekivágni,vagy várjak kora tavaszig?
Hazaút legegyszerűbben ( szerintem ):
A Santiagoban lévő Albergue Aquairo mellett, kb. 15 perc gyalog a santiagoi autóbuszpályaudvar.
Onnan nem egészen 4 euroért elvisznek ba reptérre,ami kb.félóra.
Onnan nekem 18:50-kor indult a Vueling Barcelonába, kb.1,5 óra repülés.
Onnan pontosan éjfélkor indult szintén a Vueling Budapestre, éjjel ( ill. inkább hajnalban )2:20-ra ér be Budapestre.
Én az indulás előtt csak 2 héttel vettem meg a jegyet a neten,igy kb. 120 euro volt.
sziasztok.Santiagoban az Albergue Aquario-ban érdeklödhettek,mert ök kivisznek bárkit Finisterrébe és Mussiába kisbusszal.Visszafelé Santiagoban van reptér,onnan vissza lehet jönni Madridig,és onnan Pest.De lehet jönni vonattal is,ami szintén Santiagobol indul,de nem ajánlom,mert 10 órás ut és nagyon unalmas.ha bárkinek kérdése van,várom:)
Htomi! Finisterrából busszal tudsz visszajutni Compostellába. Compostellából bármivel (busz, vonat, repülő) tovább tudsz jutni Madridba vagy Barcelonába, ahonnan van repülő járat Bp-re.
Szió Zsolt!
Hát autóval még nem próbáltam :-), talán ezen az oldalon találsz útvonalat:
http://utvonaltervezo.net
Kedves Chiara!
Útvonalajánlatra lenne szükségem.Pécsről autóval.
mullerzsoltika@gmail.com
Zsolt
Kedves Caminosok!
Milyen létező alternatívák vannak ST Jean Pied de portba és Finisterrából vagy Compostellából hazafelé? Tavasszal készülök az útra és szeretném minél körültekintőbben megszerveznem az utat. Köszi Mindenkinek. Tomi
Monique!
Ne aggódj a bot miatt.
Én EasyJet-el mentem Párizsba, Vueling-el Compostellából Barcelonába, majd WizzAir-al Barcelonaból-Bp-re. Minden alkalommal betekertem a hátizsákomat fóliával (bármelyik boltban vehetsz, normál fóliát tekercsben)úgy, hogy a bot kívülre volt rögzítve. Sehol nem szóltak érte, simán fel tudtam adni csomagként. Benne a zsebkés és az egyéb dolgokkal.
Üdv Z
József, tapasztalt zarándok nem vagyok, csak leendő zarándok, de simán mehetsz októberben is, nem minden szállás tart nyitva novemberben, de lehet találni olyat, ami igen.
Sziasztok!
22-én értünk ki SJPP-be 10 zarándokkal, akik megkezdhették útjukat.
Szeptember 18-án indítjuk ismét járatunkat, amely SJPP-ba is szállít utast, zarndokot. 19-én érkezik SJPP-ba, majd folytatja útját Spanyolországon keresztül egészen Santiago de Compostelláig, hogy a már útjukat teljesített zarándokokat Magyarországra szállítsa.
Bővebb információt találtok rólunk a honlapunkon!
Szép napot!
Sziasztok!
Összesen 10 Magyar zarándokot szállítottunk ebben a hónapban SJPP-ba, Pamplonába valamint Najera városába.
Augusztus 21. reggel 8 órai indulással, 22-én 13 órakor járatunk sikeresen ért SJPP-ba, ahonnan 6 zarándok kezdhette meg útját. Az egyik buszunk megvárta, míg a a zarándok útlevelek, papírok az induló állomáson átvételre kerülnek és tovább folytatta útját, immáron Spanyolország felé, hogy a többi 4 utasunk Spanyolországból kezdje meg útját.
Az utazók között kerékpáros is volt, akinek a kerékpárját, a Budapestről szeptember 18-án induló Santiago de Compostelába céllal közlekedő járatunk fogja visszahozni, a már útjukat teljesítő és nálunk foglaló zarándokokkal együtt.
További szép napot és eredményes felkészülést!
Lehet,hogy buta a kérdés de oktoberben elkezdeni és novemberben befejezni milye esélyem van? Mert sajnos nincs korábbi időm az indulásra.
De nagyon szeretném megtenni a Francia útat ha lehetséges még ebben
az évben. A zarándokok részére biztositott szállások mikor zárnak? Vagy
mit javasoltok tapasztalt zarándokok? Segitségeteket köszönöm.
Sziasztok!
Szeptember 11-én indulok Mo-ról.
Repülővel Párizsig onnan vonattal SJPP-ba.
13-án vágnék neki a Francia útnak.
Szívesen látnék útitársat/-akat.
Ha vki csatlakozna, a hende.marcell@gmail.com címen elér.
Buen Camino
József! Az időjárás előrejelzést én a http://www.weather.com oldalon szoktam figyelni, a 10 napos szerintem mindig bejön, és caminora eső nagyobb városok benne vannak. Egyébként saját tapasztalatom alapján azt gondolom, hogy ebben a magasságban szeptemberben változékony időjárás lesz és eső többször várható.
kimaradt: mi Logronoből indulunk, szerintem Pamplonába se vészes Madridból, Barcelonából sztem az is messze van még… de ha kifelé repülővel mész, én megnézném a Barcelona-Pamplona távolsági járatot az alsa-n, vagy esetleg vonatot (Burgosig 60 euro kb.)…
Kedves József!
Mi kifelé busszal megyünk, Volán nemzetközi járattal, ha neten és előre megveszed, 17ezer egy út. Ez Madridba visz, onnan átszállunk egy ottani távolsági buszra, az 25 euro/fő. Egyébként én nézegettem a vonat és buszjegy árakat országon belül, a busz olcsóbb (www.alsa.es, – busz; http://www.renfe.com – vonat, de a repcsi még jobb, mi visszafelé jövünk azzal Pamplona- Barcelona, valami párezer forint, igaz kézipoggyásszal (ryanair) (meg tovább is repcsivel- de mi Párizs felé). Remélem, tudtam picit segíteni.
Enikő
József!
Finisterra-Compostella buszjárat oda-vissza 21 EUR. Spanyolban nagyon jó a buszközlekedés a nagyvárosok között, érdemes megnézni. Compostellából a Ryanair is indit járatokat, ott viszont késésre kell számolni, ezért a csatlakozásra figyelj.
Kedves József! Szerintem nagyon nehezen tetted fel a kérdést, repülő és vonatjáratokat kikeresni és “menetrend”-ként prezentálni nem nagyon lehet. Az árak dátumonként változnak.
Próbálj meg ezeken az oldalakon keresni pl. Budapest-Madrid vagy Budapest-Barcelona repülőjáratokat: http://www.skyscanner.hu, http://www.wizzair.hu, http://www.vueling.com. És vonatokat Barcelona/Madrid és Pamplona között itt: http://www.tgv-europe.com.
Visszafelé lehet csak repülővel jönni pl. Santiago-Madrid-Budapest útvonalon a Ryanair-rel és a WizzAirrel.
Jutka és mások!
Bp-ről indulnék valószinüleg szept. elején. Talán csak Pamplonából vállalom az útat mert kevés az időm. Milyen időre készüljek? Még mindig azt kérdezném, hogy milyen formában juthatok a lehető legolcsobban Barcelonába, és majd az oceántól haza. Akár Madridon keresztül. Szeretnék
kapni menetrendet.
Minden tanácsot elolvasok! Köszi.
Sziasztok!
Van valakinek ötlete arról, hogy hol lehet legolcsóbban Santiagóból Budapestre utazni úgy,hogy itthon lefoglalom?
A Vueling oldalán 113 euro,ha jól emlékszem, Madridon keresztül.
Segitségeteket köszi a nagy58kukacgmail.com-ra kérem
Megvettem a jegyeket, szeptember 14-én indulok Párizsba, ott lesz néhány órám városnézésre, onnan este 11-kor indulok tovább SJPP-ba. A vonatjegyet interneten vásároltam, postázták, 1 héten belül a kezemben voltak a jegyek. Most már csak pár apróságot kell beszereznem indulás előtt. 🙂
Sziasztok!
Van közvetlen buszjárat Bp. Népliget és Barcelona között.
Este 11 körül indul és a következő nap utáni reggel van Barcelonába.
80x80x25 cm-es csomagot lehet felvinni.
Heti 3 alkalommal indul Budapestről és,ha jól emlékszem,lehet open jegyet venni…
Szia Chiara/ Sziasztok!
Igen, újra itthon! Köszi a kedves fogadtatást! 🙂
Minden olyan volt, mint reméltem, és mindent megkaptam az úttól, amit vártam! Sőt, ennél sokkal többet……
Kívánok minden útra kelőnek hasonló jó, maradandó, felejthetetlen élményt!
Neked pedig sok erőt és örömet a zarándok-palánták útra segítéséhez! :-)Gratulálok az oldalhoz, internetes bolyongásaim során ez volt a leghasznosabb, legkedvesebb segítségem az induláshoz!
Szia Kinga!!! Isten hozott újra itthon! :-)))
Sziasztok!
az úton vettem magamnak fából túrabotot. Minden légitársaság ingyen szállította. (Santigo-Madrid, Madrid-Budapest) Az összecsukhato, zsákból kilógó túrabotokat is kivetették a zsákból, és külön díj nélkül feladható volt.
Koszi Jutka!
Akkor en is ezzel a variacioval megyek oda-vissza, Vuelingre foglaltam jegyet Santaigobol Barcelonaba is a visszautra. Azert is kerdeztem ennyire, mert veluk meg nincs tapasztalatom.
Aztan a tobbi mar ugyis az Urra van bizva, mint egyebkent az ut is minden reszleteivel egyutt.
Itthon, (Ferihegyen) nem nézték a kézipoggyász méretét, de Compostellában és Madridban amikor én jöttem, mindenkinek bele kellett tennie a kézipoggyászt a méret ellenőrző kosárba! Ha nem fért bele fizethettél, és mehettél vissza csekkolni!!!
Monique! Ha a hátizsákot kézipoggyászként akarod felvinni, figyelj oda mit teszel bele. Nem csak kést, de körömollót, tollat, elemtöltőd, telefontöltőt sem engednek fel én úgy tudom. A folyékony anyagokat is csak 1 dl-ig lehet a kézipoggyászban elhelyezni, tehát a krémeknél, piperénél erre is figyelni kell, persze csak ha viszel itthonról.
Monique! Nem kötnek bele, az egyén is kilógott kicsit, befóliztattam a hátit, és úgy adtam fel. Annyi volt, hogy a bot kilógó részére is ragasztott egy csomagazonosítot, nem csak a háti fülére.
Ez nem is rossz otlet! 🙂 En a foglalasnal valasztottam egy csomagnyi opciot, es ha mindenaron fel kell adni a botot csomagkent, akkor a kessel egyutt adom fel, a csomagnak szant zsakot pedig felviszem a gepre. 🙂 Igaz, azt meg ellenoriznem kell, hogy a merethatarokba belefer-e, mert nemreg a wizznel lattam olyat, h boarding elott a varoban chekkoltattak be poggyaszt, ami atment mindenhol de a szemelyzet megsem engedte a fedelzetre. Buen Camino!
Nagyon köszi. Akkor ha a késemet feladom póstán, nem kell még pluszban poggyászköltséget fizetnem.
Szilvi
Szia Szilvi!
Amikor foglalod a jegyet, a kivalasztott opcioknal irja, mi mennyi plusz lesz. Megkerdeztem toluk egyebkent hogyan vigyem fel a botot, az volt a valasz, h kulon csomagban adjam fel, ami ugye 10 EUR. Persze, beprobalkozom ugy h kilog a taskabol, aztan bizom benne h nem kotnek bele. Vegulis ha biztonsagosan rogzitve van meg lefoliaztatom, a csomag alakjaba nem kothetnek bele, amig a szabvany mereten belul van-gondolom. Azert minden hasznos tippnek, tapasztalatnak orulok!
A kezipoggyasz, amit felviszel, max 10 kg-s lehet, a feladott csomaget kimasoltam:
8.5 Baggage weight per passenger: In the cases where this is not already included in the fare by default, each passenger can check-in (by paying a variable supplementary fee depending on the particular characteristics of each flight) a piece of baggage weighing up to 23 kg. By paying an additional amount, the Passenger can increase their suitcase weight to 32 kg. A maximum weight of 50 kg is the total luggage weight allowed per Passenger. Vueling can refuse to transport part or all the luggage that exceeds this weight, or which has not previously been paid for.
Vagyis szemelyenkent 23 kg-t lehet feladni, ezen felul jo penzert lehet tobbet is. (De ezekre szerintem nem lesz szuksegunk.)
Szia Moniqe!
Hol nézted meg, hogy mennyibe kerül a csomagok feladása? Érdekelne, hogy a Vuelingnél mennyi a hátizsákom küldése, illetve, hogy hány kg-t lehet feladni kézipoggyászként.
Szilvi
Jutka, koszi az infot!
Azonbanmi van, ha a 40l-es hatizsakba nem fer be a 3 reszes bot?
A nyele pont kilog… Gondoltam, h lefoliaztatom, de nem kotnek bele?
Vuelinggel megyek, most nezem, h +45 EUR lenne ha kulon akarnam feladni azt a max fel kilot. Barkinek barmi otlete vagy tapasztalata?
Koszi!!!
Szilvi: szerintem nézd meg annak a légitársaságnak a honlapján, amelyikkel menni készülsz. Nem egységes mindenhol. Méret- és súlykorlátozás is szokott lenni.
Sziasztok!
Van valakinek infoja arról, hogy hány kilós hátizsákot lehet kézipoggyászként felvinni fapados repülőre?
Üdv.
Kedves zarándokok!
Nekem elsödleges gondom az utazás – oda/vissza -. Ezért kérek mindenkit aki javaslataival, tapasztalataival, konkrét útitervel, költséggekkel, menetrenddel, stb. az augusztus végére tervezett induláshoz segiteni tudna írjon vagy adja meg a telefonszámát. Köszönöm.
Monique! Zarándok útlevelet tudsz váltani bárhol, ahonnan elindulsz. A túrabotot be kell tenni a hátizsákba és csomagként kell feladni a repcsire. Buen Camino!
Szia!
Mindenki a Párizs és vonat útvonalat ajánlja, ha Francia országból indulsz. Én azért vettem Barcelonába jegyet, mert Pamplonától akartam indulni.
Jövő héten tervezzük hogy végigjárjuk az El Caminot. Jegyet még nem vettünk. Mit tanácsoltok, hogyan jutunk el Saint Jean Pied de Portba a legegyszerübben, Bp-Párizs és vonat, Bp-Madrid vagy Bp-Barcelona és onnan vonat vagy busz?
Szia Szilvi,
Az előzetes tervek alapján, Augusztus 20-a után indul a járat.
Az egyik résztvevő kérésének megfelelően, hogy 23-án, Hétfőn, már kipihenten tudjon nekivágni.
Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 21-én délelőtt indítjuk a buszt.
Ha Budapest az indulóhely, akkor 144 Euró/fő a Saint Jean Pied de Port-ig szállítás.
(Megjegyzem, lesz a kerékpárt hoz és az ár annak a szállítását is tartalmazza.)
Ha valaki Bp-en lakik, akkor házhoz megyünk érte és otthonról tud indulni.
Pécs-Szekszárd-Dunaújváros (M6 autópálya), illetve a Bp-Tatabánya-Győr (M1 autópálya) vonalak mentén szintén van mód a háznál történő beszállásra.
Remélem nem voltam túl vontatott és megadtam minden információt.
További szép estét!
Közvetlen linket találsz a már velünk utazott Zoltán tapasztaltairól a http://www.europabusz.lapunk.hu weboldal, Camino zarándokoknak című menüpontjából.
Szia András!
Mennyiért viszotek a zarándokokat augusztusban? Mikor indultok?
Szilvi
Sziasztok!
Utitársat keresnék:) Indul valaki julius 6. körül zarándokolni?
Üdv.:Szilvi
Sziasztok!
Mi augusztusban ismét szállítunk Saint Jean Pied de Portba, induló zarándokokat. Folyamatosan indítanánk járatokat, amennyiben igényelnétek.
Magyarországról direktben az indulóhelyig. A Permanens Camino lapon, Zoltán blogjában találhattok információkat rólunk, Ő is velünk utazott oda.
Bármilyen kérdésetekben szívesen segítünk!
Sziasztok!
Időhiány miatt én úgy tervezem, hogy Pamplonából indulok.
1. kérdés: ott is ki tudom váltani a zarándoklevelet, ugye?
2. Túrabotot vinnék, felengedik a repülőre? Ha nem, milyen formában kell feladni a gépre?
Köszi!
Sziasztok!
Tudna valaki segíteni abban, hogy Barcelonából hogyan juthatnék SJPP-ba, és miként tudnám előre megvásárolni a jegye(ke)t? Június 26-án indulok.
Köszönöm
Dia
Én is a Chiara által írt címen rendeltem a buszjeget SJPP-ig, 4 nap alatt postán megjött.
Szia Andi!
Én ezen az oldalon vettem a Párizs – Bayonne vonatjegyet:
http://www.tgv-europe.com/en
Bankkártyával fizettem és küldtek visszaigazolást meg egy linket, amin keresztül kinyomtathattam a vonatjegyet.
Ugyanezen az oldalon, ha a célnak Saint Jean Pied de Port-ot írod be (magától nem ajánlja fel, amikor elkezded írni az első betűket, de ne add fel, ha beírod, mégis ismeri…), a buszcsatlakozást is kiírja, sőt, úgy látom, meg is lehet rendelni a jegyet…
Szeretném, ha valaki segítene lerendezni a Párizsból SJPDP-ig tartó szakaszt!
Chiara! A te verziód nagyon jó lenne nekem is, de nem tudok részleteket, bár azon vagyok.
Kérlek, ha benéznél mostanában erre az oldalra, írd meg, hogy merre, hogyan, hány…?!
köszönöm,
Andrea
Tibor!
Ezt találtam neked, hátha segít:
SJPdP-ben való parkoláshoz ezt találtam (forrás; http://www.espritduchemin.org/English/travelinfo.html);
parking places
There is a parking place in the Chemin de Saint-Jacques, just before Porte de Saint-Jacques, at the end of Rue de la Citadelle.
Pay attention; during the day it is not allowed to drive inside the walled town. Anyway, you have to park your car outside the city walls.
If you want to park your car for a longer period, to walk (a part of) the Camino from Saint-Jean-Pied-de-Port, there are three possibilities;
? public parking place; this is free, but not guarded. The best option is, to park your car near the sports hall ?aď-Alaď? The pilgrims office? volunteers, or we, can give you directions,
? place at a camping. This will probably cost about ?1,50 a day. You yourself will have to make the necessary arrangements,
?he Renault garage, Route de Bayonne, Uhart Cize (next to Saint-Jean-Pied-de-Port), tel. (0033) (0)5 59 37 00 57. This will probably cost about ?40 a week. Keep in mind that the garage will be closed at Saturday afternoon and at Sunday.
Üdv Z
Sziasztok!
Jún 1 körül indulnék, de még semmilyen jegyet nem vettem. Kérdésem, van e SJPP- ben olyan bizti hely, ahol 30-40 napra ott lehet hagyni egy autót úgy, hogy viszont is látom? Kell-e fizetni parkolási díjat?
koszonom
El Camino: életem legnagyobb élménye, életem legjobb döntése…
Most nem mennék el újra, mert ez az Út elvesztené a fontosságát, nem a Camino lenne, hanem egy Camino (a valahányból). És az volt benne az egyik legkülönlegesebb, hogy ha olvastam is róla, abból nem tudhattam meg, hogy valójában mi vár ott rám, mégis elindultam.
Ha azt hallod El Camino ,milyen érzések lesznek rajtad úrrá?/hányinger vagy kellemes emlékek?
Ha valaki azt mondaná menj el még egyszer ,elmennél e?
Vajon nehezebb e,elindulni vagy konnyebb ha már tudod mi vár ott rád?