El Camino – úti beszámoló

Gyere a Facebookra is!

Partnerek

Bognár Stúdió - SEO

RSS követés


Éppen frissülünk! Pár óra múlva gyere vissza, addigra működni fog minden!

Felkészülés, edzés a Caminora, elvégre gyalogolni kell...

Felkészülés - El Camino

A két szélsőség, amelyet az úton hallottam:

1. Lélekben készültem, ha ott leszek, a lábam tudni fogja, hogy menni kell.

2. Egész évben gyalog jártam, ahová csak lehetett.

Az én edzésem a kettő között volt (20 nap jutott rá)… 2009-ben elég hirtelen jutott az eszembe, hogy hát most van, amikor elmehetek a Camino-ra, ugyanis még előző évben jött az ötlet, akkor nagyon sokat olvastam az interneten az Útról, de végül munkahely váltás miatt nem tudtam elindulni…
Június 16-án megvettem a repülőjegyet, és több okból úgy alakult, hogy július 6-ára. Tehát az elhatározás megvolt, edzettség meg nagyon nem. Nem sportolok semmit…
Pár nap múlva elindultam az első sétára, 1 óra, Budapesten, csak úgy.  Másnap 2 óra, aztán 3, aztán 4. Valahol itt az elején megvettem a cipőt. Azután kisebb hátizsákban vastag könyvekkel indultam neki. Még mindig Budapest. De azért egy kicsit Budán is, hogy legyen benne emelkedő, lejtő. Aztán hazamentem Pécsre, búcsúzkodni június végén. Akkor már a nagy hátizsákommal, 9 kilóval, felmentem a TV-toronyhoz a Mecseken. Aztán a Keletitől haza, az otthoni küldeményekkel terhelt hátizsákkal, amitől még egy vízhólyagom is keletkezett. Azután a Margit híd fölötti meredek utcákon folytattam ugyanilyen hátizsák felállással, vagy az Pécs előtt volt? Na mindegy. (Mondjuk a súlynöveléssel csökkentettem az időket). Emlékszem, minden nap máshol volt izomlázam… Sőt, meglepő volt, hogy hol mindenhol vannak izmok. 🙂 Közben persze gyűltek a Caminós felszerelések, úgyhogy júliusra már teljes turista vértben mentem fényre sötétedő szemüveget csináltatni, autószerelőhöz és bárhová… Persze néha meg is magyaráztam, hogy miért nézek ki ilyen furcsán, csodálkozás és csodálat egyaránt kijutott.

A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy pár nappal indulás előtt, 2 pillekönnyű tescós szatyorral a kezemben, úgy megfájdult a sarkam két oldala a bal lábamon, hogy lépni is alig tudtam. Hogy ebből mennyi volt a pszicho és mennyi a szomatikus rész? Nem tudom, de az indulás előtti pár nap a sarkam/bokám gyulladásának kezeléséből, pihentetésből állt. Aztán az első nap túllendültem ezen a problémán és végigmentem a Caminon…

Nagyon örülnék, ha mások is megírnák, hogy hogyan készültek fel a Camino-ra.

73 hozzászólás Felkészülés, edzés a Caminora, elvégre gyalogolni kell…

  • somogyi erika

    Valaki augusztus 11-én, hétfőn indul SJPP-ból? Csatlakoznék! (6-án este érkezem Párizsba és 10-én, vasárnap a 10.28-as TGV-vel megyek Bayonne-ba a Montparnasse-ról)

  • Zénó: akkor valószínű találkozunk: én 3-án repülök Pamlónaba Barcelónaból, onnnan busszal Ronceswalleba, 6-ára foglaltam szállást Pamplonába, amit neked is nagyon ajánlok, mert ekkor tájban még az egészlyukat is méregdárágan lehet megfizetni, már ha lesz egyáltalán.

  • Gabi

    Sziasztok,elado egy megkimelt allapotban levo Salewa hatizsak!

  • Ferenc38

    Zénó! Juli 3 ra hová vetted a jegyet? mert tiszta véletlenül én is akkor indulok 🙂

  • Ferenc38

    Üdv. Az augusztus első felében esedékes hazautat megoldottam a Madrid- Szeben romániai menetrend szerinti járattal.Kicsit hosszú az út de kényelmes tiszta buszon utazom kb. 80 euróért…Azért nem mindegy!

  • Gabi

    Szia!!Irom az email cimet,mert mar nagyon mennek!!Szia,Gabi..motumaina kukac gmail pont com

  • Zénó

    Kedves Gabi!
    Juli 3ra vettem repjegyet irj egy mail cimet ha esetleg neked is jo:)

  • Gabi

    Szia Zeno!Van mar tarsad?Nekem az idopont megfelelne!Szia,Gabi

  • Zénó

    Lányok-fiúk én júni végén indulnék, hogy júli 7és14 között Pamplonába érjek, mert akkor már összekötöm a kellemeset a kellemeshasznossal, és megnézném a bikafuttatást : ) van esetleg valaki rajtam kívül aki abban az időben szeretne utazni? azzal dumálhatnánk az esetleges közös kijutásról: )

  • Szabi

    Sziasztok,
    rövid és tárgyilagos kérdésem lenne. Milyen ötlet az El Camino (Francia út) március elején? 🙂 Vagy esetleg volt-e már közületek valaki, aki márciusban tette volna meg és megosztaná tapasztalatát és véleményét velem?

  • marceeee

    Üdv Ferenc,

    A Kornélia által írt retúr 400 euró rendkívül gáz, ha tényleg annyi a jegy. Nem értem mi a ráció ebben a buszozásban. Szerintem az egyetlen pozitív szempont mellett, vagyis hogy minimális az átszállások száma, 3 negatív van: drága, lassú, fárasztó.

  • Ferenc38

    Krsiztina! Miért nem ajánlják az europabusz.com lehetőséget? drága? mi a gond vele?

  • Krisztina

    http://www.europabusz.com, de nem nagyon ajánlják zarándokok, ld. a válaszokat a feltett kérdésemre a “hogyan jussunk el a Caminora” menüpontban

  • Schery

    Kedves Krisztina! megosztanád velem az “europabusz” linkjét? serfozoattila@hotmail.com

    köszönöm szépen

  • Krisztina

    Shery! Én is akkor,és én fontolgatom az europabuszt…május4-én inul

  • Schery

    Én május elejére tervezem a Francia utat, már nagyon várom…

  • Ferenc38

    Gyöngyi. Amint vége a tanévnek…bepakolok és indulás :-)Mivel nem sietek én megpróbálkoznék egy Bp-Párizs vonatozással….onnan pedig tovább ugyancsak vonattal az indulás helyére, a sok ülés után biztosan felüdülés lesz majd a gyaloglás…

  • Gyöngyi

    Szia Feri,

    🙂 Konkrét tervem még nincsen. Neked van?

  • Ferenc38

    Tanárként jövőre a tanév végeztével tervezem, hogy elindulok.Gyöngyi te tudod pontosan mikor merre szeretnél elindulni?

  • Gyöngyi

    Sziasztok,

    Én is már nagyon-nagyon régóta tervezem, hogy elindulok az útamon. Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg van- itt olyan közületek, aki szintén tervezi, hogy jövőre Június környékén nekivág az útnak?
    Köszönettel: Gyöngyi

  • Kornelia

    szerintem elég lesz, de jó ha megjegyzed hozzá, hogy manta por favor, ha esetleg nem lenne pléd az ágyadon. Nem árt egy könnyű párnahuzatot is csomagolni hozzá 80X40 es az ott szokásos.

  • Zénó

    sziasztok sziasztok!
    Én még csak jövőre, Június tizedikén indulnék az Útra, viszont az lenne a kérdésem, hogy elegendő e akkor a 15 fokig jó hálózsák (úgyis lesz a táskámban egy polár pulcsi) mert, most jöttem a dechatlonból, és az a legkisebb és legkönnyebb:) válaszotokat előre is köszönöm

  • Duli Zsuzsanna

    Kedves Kornelia!
    Köszönöm a hívást,de nekem az még korai.Dolgozom,ezért csak 9-10 nappal később tudok indulni.Jó utat kívánok.

  • Kornelia

    Szia Zsuzsa. mi szeptember 19-n indulunk Portóból Santiágóba otóber 8-én vissza, ha van kedved csatlakozhatsz, ketten jönnek Mo-ról. Münchenben talákozunk.

  • Duli Zsuzsanna

    Kedves Utazók!
    Keresek útitársakat a kiutazáshoz,szeptember végén,vagy tanácsot:hogyan a legegyszerűbb? Köszönöm.

  • Tibke

    Akik már voltak augusztusban:
    mennyire forgalmas a francia út? Megéri menni, vagy jobb lenne egy kevésbé forgalmas ágat próbálni?

  • marci

    Szia Pancsi,

    Egyszerűbb, gyorsabb és sokkal-sokkal olcsóbb lenne szerintem repülővel vmelyik spanyol nagyváros, esetleg Biarritz, és onnan vonat/busz.

  • Pancsi

    Sziasztok!
    En iden julius vegen szeretnem megtenni az utat.Mar 8 eve tervezem de ugy erzem most jott el az ideje. Es szinte alig birom mar kivarni 🙂 Tudja valaki hogy milyen az idojaras augusztusban? Sokat olvasok mindenfele honlapokon informaciokat gyujtok ezerrel:)Nagyon orulnek barmilyen hasznos otletnek.A francia utat tervezem.Hogyan jutok el parizsbol st jean pied de portba? tudna nekem valaki pontosan leirni hogy hol tudnam a jegyet megvenni vagy megrendelni? Amugy Londonbol indulok. Arra gondoltam hogy vonattal mennek parizsig ha esetleg vkinek van jobb otlete……:)Londonban elek( mar nem sokaig :)) es kerestem de nem talaltam olyan camino klubbot mint amilyen nekunk van otthon pesten sajnos.

  • Tibke

    Köszönöm szépen a sok információt, már körül néztem sok oldalon (angol és magyar) és próbálok minnél több véleményt szerezni, hogy a végén tudjam mit vegyek. Augusztusban akarok indulni, de még nem tudom, hogy az egész 800 km-t vagy csak 300-at. Szüleimtől függ, hogy finanszírozzák-e a 800-at. (300-ra anyám is eljönne velem.)
    Eddig nagyon sok jó információt találtam ezen az oldalon és mindenki története tanulságos volt.

  • Kornelia

    Tibike

    http://kinizsiszazas.blogspot.de/2012/02/markatortenet-rovat-hanwag-lowa-meindl.html

    Egy elég jó leiírást találsz a bakancsokról.

    Bár mindig előjön a vita a futócipő/bakancs. Spanyol zarándok társaim futó cipőre esküsznek. (gondolom neked azért ajánlották a kosárcipőt, mert az magas szárú)
    http://www.facebook.com/home.php?#!/groups/2201125699/

    az egyik caminos facebook oldalon is beszélgettünk erről, mindenki másra esküszik, treking szandál és egyebek.

    Még a Kinizsi 100 -as fórumokon is felmerült a bakancs/futócipő vita, de szerintem a futócipő csak a profiknak való, mert azok nagyon gyorsan mennek, a 6-8-as átlagot is megfutják, mig egy amatőr turázónak jo a 4km, és ezt bakancsban is meg lehet tenni, sőt bakancsban nem ajánlott a nagy sebesség.

    A bakancs mellett szól az is, hogy legalább 8-10kg a hátizsák, ilyen teherrel a futócipő nem számol (és még akkor ott van, hogy milyen futócipő legyen, mert minden terepre különböző fajtát gyártanak).

    Bár mit is válassz, feltétlenül vedd számításba, hogy a láb dagad, tehát legalább 1,5-2 számmal legyen nagyobb a tura cipő az utcaitól, és feltétlenül be legyen járatva, indulás előtt legalább 6 hónappal kezdj el benne járni mindenhova, ahová csak fel lehet venni, és feltétlenül csinálj próba utat nehéz hátizsákkal, mert azzal más a súlyelosztás.

  • Tibke

    Tibke 🙂
    Nekem azért mondta, mert elvileg jobban elosztja a súlyt vagy nem tudom… kiröhögtem, de azért gondoltam itt megkérdezem. Szerintem én maradok az egyszerű túracipőnél.

  • chiara

    Tibike, szerintem a tollaslabda-cipő a legjobb, esetleg, ha nincs rá pénzed, akkor a korcsolyacipő. (Ne vicceljünk már.)

  • Tibke

    Sziasztok!
    Haverommal beszélgettem az El Caminoról, és ő azt mondta, hogy kosárlabda cipőket vegyek, ne túrabakancsot. Mit gondoltok erről?

  • Kornelia

    Most jöttem meg a primitivoról, az esőt, a hideget nem tudtam megszokni. nem téli felszereléssel mentem a hegyeket Tineotól Lugoig ezért kihagytam, vettem melegholmit és mentem tovább, de amikor megtutam hogy itthon 30 fok van már bucholtam is a repjegyet haza, Finisterrát majd megnézem máskor, most ugysem lehet a naplementét látni a felhőktől. Majd legközelebb.

  • Bettina

    Kedves Klára
    Soraidat olvasva volt részed élményben bőven és sajnos elég sok kellemetlenben. Becsülöm a kitartásodat és hogy ebben az évben szeretnél visszamenni. Én próbálok edzeni és mivel jelenleg pincérként dolgozom :((( hát mondhatni edzésben vagyok,természetesen nem épp olyan mint az ottani útviszonyok.
    Én szept közepe fele szeretnék indulni, és úgy tervezem, hogy adok időt magamnak:) Nem sietem el az utat..át akarom élni minden percét és minden lépését. Talán még útközben találkozni fogunk:)
    Jó felkészülést neked és kellemes nyarat.
    Üdvözlettel, Bettina

  • Klara

    … evek ota tervezgettem GONDOLATBAN a menest…nem sportolok semmit, de videken elve a kutyaimmal hetvegente megtettem egy-ket oras utakat terepen, s gondoltam igy rendben leszek. Meghallgattam a tanacsokat az edzesrol, ciporol, zoknirol es hogy mit/mennyit vigyek magammal. Kialvatlanul, munkahely-valtoztatasi izgalmak kozepette indultam el par napos bakancsomban 65kg ‘onsullyal’ es kb 9 kg-nyi teherrel a hatamon… Bator 40 eves no!!!
    A Pireneusok. Tobb napos szept kozepi esozes SJPDP-ben, utikonyv es szallasado tanacsa ellenere megbirkozom en a heggyel… Ja, viz??? AZ plussz fel kilo…. Tobbet kellett volna vinni??? Nem baj, utolso pillanatban meg ratoltottem egy haznal…
    ELindultam…. SZepseges minden… ‘ne siess az elso napokban’ – visszhangzott a fulemben… s nyomtam felfele,nyomtam… SZoritott a cipo, a lejto kegyetlen, pedig csak par ora az elso pihenoig…ott mar valami gyanus volt… a bokam…… Aztan masnap nyomtam tovabb, amig epp a nagy kereszt korul valami pattogast hallottam odalentrol a jobb bokam kornyekerol… nem baj, tovabb tovabb…. es aztan hullafaradtam lerogytam szepseges Roncesvalles-ben… varva a masnapi csodat… Nem volt. A labam ugy bedagadt, hogy eppen santikalni tudtam es siras a fajdalomtol… Pedig kemeny fabol faragtak, ketszer majdnem elpatkoltam mar, de … de menn i tovabb nem tudtam…
    Hosszasan sorolhatnam… Elkinlodtam Estellaig ahol azt mondta az orvos hogy vagy pihenes vagy mutet… ket het pihenes, kozben onkenteskent dolgoztam… AZ elmeny fantasztikus, tanitora talaltam… es akkor meg nem tudtam : szerelemre is… de az csak kesobb bontakozott ki…

    Osszesen 120km-t mentem, s kenytelen voltam hazautazni, a fajdalom turhetetlen volt mar…tendinitisz… Ez tavaly oktoberben volt, azota sem tudok magas sarkut felvenni es mindket bokam erzekeny, de januar ota mar tudok megint menni… Az edzest elkezdtem, az osszel visszamegyek… folytatom!!! Eletreszolo elmeny volt. Az ut celja nem Santiago, hanem az ut megtalalasa sajat magunkhoz – barhol legyunk… En ott, Estellaban megtalaltam a lelki bekem… azota is megvan!!!!
    Jo utat!

  • Bettina

    Kedves Andrea
    Nagyon köszönöm a hozzászólásodat. Gondolom fantasztikus élményben volt részed. Szép nyarat kívánok neked.
    Üdv Bettina

  • Kedves Bettina!
    Egyáltalán nincs későn! Én tavaly szeptember 8-án kezdtem a gyaloglást és október 8-án érkeztem Santiagoba. Az idő végig nagyon jó volt, néha túlságosan is, eső sem esett és talán szeptemberben nincs akkora zsúfoltság, mint nyáron. Ha teheted, indulj el, jó lesz! 🙂
    Buen Camino!
    Andrea

  • Bettina

    Sziasztok
    Én hosszú ideje álmodozom arról, hogy egyszer megteszem ezt az utat, Nagyon sokat olvastam már róla és ha minden jól alakul akkor ebben az évben szeretnék elzarándokolni. A kérdésem az lenne, hogy több okból is csak szeptember közepe fele tudnék indulni. Nagyon késő már ez a dátum az induláshoz?
    Mindenkinek kitartást kívánok aki szeretné megtenni ezt az utat, aki meg már túl van rajta annak elismerésem.
    Szép napokat nektek
    Üdv Bettina

  • Gabriella

    Szia Attila!
    Hát, én sem vagyok már mai csirke, és nekem is elérkezett annak az ideje, hogy az utolsó előtti pillanatban esetleg megpróbálkozzam ezzel az élménnyel. Egy ismerősöm előadását követően jött az ötlet, s szívesebben társulnék hasonló korú utitársakhoz, mert én viszont nyelvek és bátorság hiányában egyátalán nem szeretnék lemaradni sem az elején, sem az egész út folyamán. Ha bármi előrelépés történne ezzel kapcsolatosan, kérlek értesíts! Köszönöm! Gabriella

  • Anna

    Egy barátnőmmel 2012 nyarán tervezzük a francia út megtételét. Ha gondolod beszélheatünk róla…

  • Mester Attila

    Nagyon örülök , hogy ennyien megjárták ezt a felemelő de cseppet sem könnyű utat . Úgy érzem elérkezett az idő amikor nekem is végig kell mennem . Sokat már nem várhatok mivel jövőre leszek ötven . Úgy érzem most még lesz elég erőm és kitartásom hozzá. Jó lenne ha lenne egy tapasztalt túrázó mellettem ezért ha volna valaki aki 2012-ben szeretne menni szívesen csatlakoznék . ( legalább az út elején-nem szeretném hátráltatni sokáig)

  • hibiskus

    MonkaLisa, köszönöm!!!!
    hibiskusvirag.gmail.com

  • MonkaLisa

    Kedves Hibiskus!

    A könyvet a barátnőmtől kaptam kölcsön, így azt nem tudom neked továbbadni, de ha érdekel, akkor átküldhetem fájlban. Csak add meg az emailcímed.
    Üdv
    Mona

  • hibiskus

    Monka Lisa, S.M könyvét nem kaphatnám kölcsön?? Sehol nem kapható…

  • hibiskus

    Ha érdekelnek részletek, esetleg nézd meg a blogomat.
    http://hibiskusvirag.blogspot.com

  • hibiskus

    Dani, állítólag októberben sok albergue bezár, így talán többet kell gyalogolnod, míg szállást találsz, de szerintem tökéletes időszak szept közepétől 1 hónap. NE VÁRJ TAVASZIG!!!!! Az, hogy az nagy szezon lecseng, inkább jó hír, mint rossz. Én 2 hete jöttem haza, de azt fontolgatom, hogy szeptemberben valahogy visszamegyek…csak egy kicsit…

  • Dani

    Sziasztok,
    Sokat gondolkozom azon, hogy elmenjek én is erre az útra. Lehet hogy nyílik rá lehetőségem szeptember közepétől. Érdemes még akkor menni,vagy várjak tavaszig? Ahogy a nagy szezon lecseng, nem lesz nehezebb szállást találni? Az időjárás milyen októberben, volt valaki egyáltalán ebben a hónapban?

    köszönöm a választ!

    Dani

  • Egy centit sem gyalogoltam előtte, a cipőm csak akkor volt a lábamon az út előtt, amikor a boltban felpróbáltam. (Emiatt) mégsem volt semmi gondom.

  • MonkaLisa

    Hali!
    Most olvasom a Shirley MacLaine könyvét, és nagyon elfogott a mehetnék. Szoktam túrázni is, bár az idén nem túl sokat. Jelenleg nem dolgozom, így még időm is lenne, hogy belevágjak. Persze érzem, hogy még valamelyest érni kell bennem a dolognak, ami lehet, hogy egy nap, de lehet, hogy egy óra alatt is megtörténhet.
    Vajon az év mely szakaszában érdemes/lehet menni? Melyik évszak, milyen előnyöket és hátrányokat jelenthet?
    Üdv és JÓ utat!

  • Don Attilio74

    A 22km-t egyszer megtettem a budai sárga jelzésen, a nyagpróba majd a hónap végén lesz, hátizsákban, teljes felszereléssel, remélem melegben, hogy spanyol feelingje lesz.

  • hibiskus

    Nagy probléma számomra mindig a cipő, az ízületeim tropára mentek. Mit gondoltok, MBT alkalmas az útra? Itthon nekem ált kényelmes benne járni.

  • Don Attilio74

    A középutat választom
    Rendszeresen kirándulok barátaimmal, kedvesemmel a Budai hegységben és a Pilisben, időnként a Börzsönyben, évente egyszer Erdélyben is túrázom.
    A 2 főpróba két teljesítménytúra lesz, nagyszombatkor egy egyéni 25-30 km a Budai hegységben (“sárga túra” végig a sárga sávon)
    A második a Budai 50 lesz május 14-én, akkor már nemcsak bakancs, de hátizsákpróbát is tartok.

  • Bruno

    Hello Chiara,
    Gratulálni szeretnék ehhez a honlaphoz.
    Well done!
    B.

  • chiara

    Szia F. 🙂 Mit is lehetne erre válaszolni? Vannak fiatalok is, és a Camino-n nagyon összetartók tudnak lenni az emberek, szóval önmagában a koroddal semmi probléma. Talán az oda-vissza út, ami miatt aggódnék esetleg… De azon sem feltétlenül. Az a lényeg, hogy te hogy éreznéd magad jól/biztonságban, itt is van útitárskereső rész, esetleg próbáld ki, hogy mások is indulnak-e akkor, amikor Te… és akárhogy is, akármikor is mész: Buen Camino! 🙂

  • F.

    Kedves Chiara, elolvastam a beszámolódat, nagyon tetszett, nagyon meghozta a kedvemet(még jobban), köszönet érte:) Július elején, közepén akarok indulni, jelen állás szerint egyedül(ismerősök nélkül), a problémám csak az, hogy bár szeretek egyedül lenni, egyedül túrázni, alapvetően társasági ember vagyok, és nagyon szeretném, ha csatlakozni tudnék egy csoporthoz, ha csak annyira is, mint te írtad a beszámolódban, hogy mindenki halad a maga tempójában, délután meg a szálláson találkozó. 19 leszek nemsokára, gondolom ez elég fiatalnak számít(?) ilyen helyzetben, te hogy tapasztaltad az utadon, voltak hozzám hasonló korúak is? Vagy problémát jelenthet a korom? Nem szórakozni mennék, isten ments, hogy valami bulizós, huszon-egykétéves bandához csapódjak, de teljesen magamra se szeretnék maradni. Alapvetően érettebbnek tartom magam a legtöbb velem egykorúnál, nyitott vagyok bármire és bárkire, csak attól félek, mindenki sokkal idősebb és tapasztaltabb lesz nálam, és a kutya se fog velem szóba állni:) Nem tudom, milyen potenciális veszélyeket rejthet egy ilyen út, nem feltételezem, hogy bármi bajom esne, de egyedül 19 éves lányként kicsit bonyolultabbnak tűnik, mint férfiemberként vagy társaságban:) Te hogy látod a dolgot? Bízzam a véletlenre, hogy majd úgyis találok ott útitársakat, vagy el se induljak, ha csak egyedül mennék? Válaszodat előre is köszönöm!

  • MrIllusion

    Szia Zsoca!
    A kérdéseidből úgy tűnik, többnyire szervezett utazásokon szoktál részt venni, ahol van program, és egy körülbelüli útmutatás, vagy legalábbis egy keret, amely biztosítja a nyaralás lefolyását.
    A Camino ennél sokkal több lesz számodra. Nincs rajt, nincs cél, nincs elvárt táv, nincs kijelölt szállás, étterem, és toalett. Viszont ott vagy te, annyit mész minden nap amennyi jól esik, akkor álsz meg pihenni, és annyiszor, amikor te akarsz. Az étkezési, és egyéb szükségleteidet, pedig nem előre eltervezve, hanem a körülményekhez igazodva fogod végezni.

  • Zsoca

    Mennyit kell menni átlagosan egy nap, mármint időben? Távban gondolom 20-30 km, tereptől függően. Napközben mennyit szoktatok pihenni? Délben meg lehet valahol ebédelni? A folyó, és stb. ügyek intézésére is van hely?

  • Ági

    Sziasztok!
    Inkább itt kérdezem, szerintetek áprilisban már elég meleg van ahhoz, hogy sátorban töltse az ember az éjszakát? Mármint egy lány 🙂

  • chiara

    Szia Erika! Bal oldalon szálláslista menüpont! 🙂

  • Szia Chiara!

    Hol találok szálláslistát? Neked van esetleg?

  • Attila

    Chiara!
    Köszi a választ!:-)
    A szálláslista linkjét elküldöd, ha NAGYON SZÉPEN MEGKÉRLEK?????

    Kösziii

  • chiara

    Attila!
    Majdnem mindenhol, nézd meg a letölthető szálláslistában, ott látszik, hogy pár kivételtől eltekintve a biciklisek is jöhetnek oszlop tele van x-szel.
    Amúgy az útitárs kereső részben van egy bringás zarándok még nem fix indulási időponttal… hm?
    (Küldöm levélben is, csak hátha másnak is hasznos, ha itt látja a választ.)

  • Attila

    Sziasztok!
    Augusztusban indulnék SJPDP-ból bringával.
    Van valami észrevételetek a bringásokkal kapcsolatban?
    Mindenhol meg tudnak szállni, ahol a gyalogos zarándokok?

    Kérhetem a válaszokat a nagy58@gmail.com-ra?
    Más bajom nincsen:-)), egyenlőre.

  • chiara

    Kagyló: szerintem két durvább nap volt. Az egyik a első, a másik az O’Cebrerio -hoz vezető út, ahol sok km-en keresztül kell felfelé menni. Itt egy pdf, amelyikben a magasságokat is jól lehet érzékelni.
    És tök jó, hogy jön megfelé a kedved. 😀

  • kagylo

    Chiara, olvasván a napi beszámolóidat, egyre nagyobb a kedv:-)
    A terepviszonyok milyenek? Konkrétan a durva emelkedők gyakorisága érdekelne…

  • chiara

    Kagyló: szerintem is rengeteg időd van még felkészülni. Bármilyen túraútvonal jó gyakorlásnak, csak én mondjuk egyet sem ismertem 🙂
    Na akkor a képről már megvan a bot, az izmok meg jönnek maguktól, ha belendülsz. 😉
    A szeptember tényleg jó abból a szempontból, hogy a legtöbben nyáron mennek, és kánikulamentesség szempontjából is, de igazából nem tudom, hogy olyankor milyen ott az időjárás, pl. esik-e.

    A szállás úgy van, hogy a legtöbb zarándokszálláson nem is lehet előre foglalni (kivéve egyes magánszállások). Érkezési sorrend van, ahol éppen megállsz, de lehet, hogy 5 km múlva is van egy másik falu… Ehhez jó, ha van szálláslistád. Ez teljesen jól működött, kivéve az utolsó 100 km-t, ahol nagy tömeg volt.

  • kagylo

    Köszi Chiara!

    Sajnos valóban lekéstem a legutóbbi találkáról, de szeptemberig tényleg van idő. Például felmálházni a Citadellára, ahogy már pár sorstárs írt róla a fórumon.
    Rossz elképzelés a szeptember? Talán akkor már kevesebb a turista és nem pörköli le teljesen a bőrt a nap.
    A szállást hogy intéztétek? Ad hoc jelleggel? Magamra gondolván ezt máshogy nem is lehet, hiszen nem tudom garantálni, hogy A-ból biztosan B-be érek ennyi és ennyi óra leforgása alatt.
    Igen a képen lévő két izmicimbi első látásra félelmet kelt, viszont utána legalább motivál:-)
    Pláne, hogy bot már van!

    B.

  • chiara

    Szia kagyló!
    Akkor szerintem neked találták ki a Camino Klubot (elcamino.hu). Ott vannak összejövetelek, ahol élőben kérdezhetsz. Sajna pont most volt egy 20-án, de időről időre van klubtalálkozó.
    Egyébként nem kell sportemberré válni a caminózáshoz. Ebből a szempontból félrevezető az illusztrációként berakott kép. Lehet, hogy magamat kellett volna kitenni, lehetőleg szandiban, és akkor értenéd 🙂

  • kagylo

    Kedves Mindenki!

    Szeptember közepén szeretnék nekivágni a nagy kalandnak, nem árt elkezdeni a felkészülést. Évek óta tervezem az utat, de a fizikai állapotomra való hivatkozással folyamatosan lefújtam, miközben nyilvánvaló, hogy lelkileg nem voltam felkészülve rá.
    A véget nem érő fórumozgatás helyett szeretnék valakivel személyesen találkozni, kifaggatni, információkat kérni az útról. Rólam annyit érdemes tudni, hogy nem vagyok sportember, időm legnagyobb részét számítógép előtt töltöm, és leszokóban vagyok a dohányzásról.
    Persze szeptemberig még lesz idő kondicionálisan felnőni a feladathoz, de azt kizártnak tartom, hogy akkorra igazi sportember legyek. Bár…

    Szóval ha valaki lenne oly kedves beszámolót tartani egy kisebb csapatnak, kérem jelezze. Előre is köszi!

    B.

  • Klári

    Képzeld, az első vízhólyag megjelenésénél (Roncesvalles), meg voltam sértődve:( Úgy gondoltam, hogy a felszerelésem jó, nekem ilyenem úgysem lesz. Aztán jött a többi. Hát…fájdalmasan álltam lábra, két hétig minden lépés fájt, de akkor nem is gondoltam rá. Egyszerűen nem vettem róla tudomást. Viszont olyan buta voltam, hogy későn kapcsoltam, miért is kell mindig jobban lazítani a bakancsomon, hiszen megdagadt a lábam. A legrosszabb az volt, amikor megálltunk, kicsit leültünk pihenni és újra kellett indulni. Később inkább meg sem álltam, hanem pihenő helyett szép lassan mentem, amíg a “kisfiam” utolért. Ő ugyanis cigizni mindig megállt. De ott akkor tényleg nem számított, hogy fáj vagy sem. Igazán akkor éreztem, amikor gyógyulni kezdtek, hogy milyen jó, lehet kisebb fájdalommal is menni. Mire Santiagoba értünk, úgy éreztem, hogy most tudnám igazán újra kezdeni, akkor tökéletes lenne.
    Én egyébként németül és olaszul beszélek. A német tudásom a jobb, az olasz viszont a mániám, ilyen tekintetben a Chiarat használom és is és nagyon élveztem, hogy egy japán sráccal olaszul tudtam beszélni, a koreai Kim-mel németül. Az angol hiányzott, de sajnos arról már lemaradtam, hogy angolul kezdjek tanulni. Szerintem itt is fontos, hogy valahogyan tudjunk egymással beszélni. Megismertem egy nagyon jó fejet, gégemikrofonja volt, spanyol, Manolo. Nagyon szerettem volna beszélgetni vele, de sehogyan sem sikerült. A sebeim viszont “nemzetközi nyelven” tök rendesen bekötözte. Tiltakozhattam akárhogyan, ő úgy látta jónak. Nagyon aranyos volt.
    Nagyon klassz egyébként az oldalad. Élvezem, áttekinthető, gyakorlatias, ha lesz még időm, az egészet végigolvasom majd és várom a folytatást is. Én igyekeztem megfogadni, amit mások tanácsoltak és nem jártam rosszul vele.

  • chiara

    Te jó ég! Hogy bírtál egyáltalán lábra állni ennyi vízhólyaggal??? Erről a vízhólyag témáról is írok egy bejegyzést, remélem, leírod majd, hogy hogy élted túl…

  • Klári

    Szia!
    Felkészülés: lélekben maximálisan, testben egyáltalán. Felálltam az íróasztalom mellől és elindultam. Semmi gondom nem volt az ízületeimmel, a műtött térdem miatt az orvos zöldkagyló kivonatot ajánlott. Napi egy kapszulát bekaptam, nekem bevált. Azért egyszer elmentem szintén könyvekkel megrakott hátizsákkal Dunaalmásra, “gyakorolni”. Ez semmit nem számított.
    Vízhólyagom viszont volt számtalan (egy lábon 12 db. Ez volt az egyéni csúcsom). A talpam, mint egy elvarratlan hímzés. Tisztára jól esett, amikor elszakadt hátizsákot kellett varrnom, és nem a vízhólyagot.

Hozzászólás...

 

 

 

A következő HTML tag-ek használata engedélyezett: (kattints)

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*