2009. július 9.
Az éhhalál fenyeget, de megúszom. Adatik útikönyv, bár nem olyan, amilyet elképzeltem. Megállapítom, hogy Pamplona büdös, de igen érdekes San Ferminkor.
Reggel korán kelek és szundin felejtem a telefonomat, miközben kimegyek a mosdóba. Gondolom, hatalmas népszerűségre tettem szert, és anyukámat is sűrűn emlegették. Mégis ismét utolsók közt indulok, mert ki- és bepakolom a hátizsákot, még erősödnöm kell logisztikából.
5 km múlva, Larasoa?aban bárt/wc-t keresek, de ez felesleges kitérőnek bizonyul, csak ezt az elhagyott bakancsot találtam a hídnál.
Ezen a délelőttön azon parázok, hogy mikor fogok éhen halni… 🙂 Két müzliszeletem van csak, és egyik településen sincsen bolt. 1 óra körül érek Arréba, sziesztaidő ugyan, ami a bárokra nem igazán vonatkozik, de ezt akkor még nem tudtam. A templommal szemben van egy nyitott bár, több zarándok üldögél már a kinti asztaloknál. Bár még mindig olaszul próbálkozom a sonkás-sajtos szendvics megrendelésével, a mutogatás annyira segít, hogy frissiben készít nekem a bácsi egy szép nagy szendvicset.
Mindeközben két srácról kiderül, hogy olaszok. Carlo és Andrea, Rómából származnak, de Carlo Spanyolországban dolgozik. A barátja hozzá jött látogatóba, és hogy belekóstoljanak a hangulatába, 2 nap caminózást is belevettek a programba. Van viszont egy teljes útra kinyomtatott, alberguéket és látnivalókat is tartalmazó – sajnos spanyol nyelvű útleírásuk. Meséltem nekik, hogy nincs útikönyvem és hogy az úton állítólag mindent megkap az ember, amire szüksége van. Carlo kapcsolt és nekemajándékozta az egészet, ők úgyis már csak Pamplonáig mentek, ami néhány km-re van Arre-tól.
Hirtelen valahogy Pamplonába érek, a nyakkendősökről jövök rá. Ezt tervezni sem lehetett volna jobban, hogy pont San Fermin alatt érjek ide.
Ez pedig Cs videója ugyanitt.
Amúgy az egész belváros nagyon büdös 🙂 alkoholszag, nyitott kocsmák, elborzadok a sok embertől, kicsit félek is. Azért a turista-infó táblákat követve elmegyek egy ilyen ofiszba, ahol az új tartományról szálláslisát adnak, meg prospektusokat. A belváros szélén egy hatalmas nyilvános wc-ben bolyongok, aztán továbbállok. Hiszen már a második nap reggelén megmondta az olasz, hogy Pamplonában nincs szállás ilyenkor.
Hát ennek a Pamplonának is van XXI. századi arca.
Kifelé a városból megint összefutok a spanyol lányokkal, akik a ronchescallesi szállást keresték nekem. Valahol megkérdezték, hogy hol lehet aludni, és úgy értelmezem, hogy itt a város szélén az egyetem után mondták nekik, én meg még Cizur Menorig megyek… Kiderül, hogy ők is oda, úgyhogy megint úgy érkezem meg, hogy még azt hiszem, egy csomót kell gyalogolni az én szálláshelyemig.
A szokásos zuhanyzós-mosós programpontok után sétálni indulok. Eszembe jut, hogy milyen vicces huszonX kilométer gyaloglás után sétálni egy kicsit. De hát muszáj szétnézni, van-e bolt, étterem…
És akkor ismét egy padon ülök és ismét a kis spanyol könyvecskéből próbálok okosodni, amikor megjelennek a magyar fiúk. Nem túl lelkesen érdeklődnek, hogy-hogy itt vagyok, mikor 5 km-rel hátrébbról indultam.
Este kipróbálom a zarándok menüt. Szétfőtt tésztás leves, viszont egy fél grillcsirke a második. Nekem csak 1 pohár bor járt, de két embernek már egy üveg bor. Hm… Körülöttem sok olasz szó, pár asztallal odébb a magyar srácok. Aztán iszom egy sört az étterem kocsmarészlegében és egyszercsak azt hallom, hogy másik két fiú is magyarul beszél, nosza odaülök hozzájuk. András és Péter, utóbbi parapszichológus és webdesigner együtt indultak, azt tervezik, hogy egyre többet mennek egy nap. Úgyhogy nem biztos, hogy találkozunk még. Ők is a máltaiak templomos szállásán vannak, 10-kor szilencium, úgyhogy sietnek elfelé.
jo lettvolna ha irtad volna a tavolsagok mereteit … noh, de elvezetes olasni…
Nagyon élvezetesen írsz! Most épp itt tartok, még valameddig biztos eljutok, de ezt feltétlenül le akartam írni! Úgyhogy köszi 🙂